|2026. 03. 17. 15:34
A Ferrarit irányító Frederic Vasseur határozottan jelezte, hogy ők nem akarnak további változtatásokat látni az F1-es rajtokkal kapcsolatban, hiába gondolják azt sokan, hogy további beavatkozásokra lenne szükség.

A 2026-os új autókkal jelentősen nehezebbé váltak a rajtok, és már a teszteken is láthattuk, hogy a mezőny többsége küzd a megfelelő elindulással. Az FIA ennek hatására aztán változtatott is a bevett procedúrán, de sokan úgy vélik, hogy még mindig lenne min csiszolni, mert a rajtok továbbra is felesleges veszélyforrást jelentenek a mezőny számára.

A Ferrari eközben már az elejétől kezdve állítja, hogy nincs szükség semmilyen beavatkozásra, erre pedig jó okuk van, hiszen ők úgy alkották meg az idei erőforrásukat, hogy azzal könnyebb legyen rajtolni. Az olaszok a kisebb turbó mellett voksoltak, ami lehetővé teszi számukra, hogy gyorsabban és kiegyensúlyozottabban tudják azt felpörgetni a megfelelő fordulatszámra, ez pedig hatékonyabb és megbízhatóbb rajtokat tesz lehetővé.

Ennek hatását a két nagydíj és az egyetlen sprintfutam során is láthattuk, hiszen a Mercedesek hiába bérelték ki mindannyiszor az első sort, a start után eddig mindig egy Ferrari fordult el elsőként az 1-es kanyarban.

A Ferrari egyébként már egy évvel korábban rájött a rajtok körüli nehézségekre, és az aggodalmaikat meg is osztották az FIA-val. A szövetség ugyanakkor nem tett semmit, ami arra sarkallta Vasseur alakulatát, hogy komolyabb erőfeszítéseket tegyenek ezen a területen. Most pedig ennek láthatjuk az eredményét a versenyek kezdetekor.

George Russell eközben arról beszélt, hogy miközben sokan hajlanának a további változtatásokra, van egy alakulat, amely megvétózza mindezt. Ő nyilván a Ferrarira gondolt, akik értelemszerűen szeretnék megtartani a rajtelőnyüket a riválisokkal szemben. A RacingNews365 viszont úgy tudja, hogy nem ők az egyetlenek, akik ellenzik a további módosításokat.

Bárhogy is van azonban, amikor Vasseurt szembesítették Russell véleményével, a francia szakember világossá tette, mit is gondol erről a témáról: „Szerintem már így is komolyan megváltoztattuk a rajtokat az extra öt másodperces szekvenciával. Egy évvel ezelőtt elmentem az FIA-hoz és feltettem a kezem a rajtprocedúra kapcsán. Megmondtam nekik, hogy nehéz lesz.”

„A válasz azonban egyértelmű volt: olyan autót kell terveznünk, amely illeszkedik a szabályokhoz, nem pedig fordítva. Mi tehát úgy terveztük meg az autónkat, hogy az megfeleljen az előírásoknak. Az öt másodperces változtatás és a kék jelzés behozatala egyáltalán nem segített nekünk. Egy adott ponton viszont ami sok, az sok” – hangsúlyozta Vasseur, majd amikor megkérdezték, hogy ő akkor lezártnak tekinti-e ezt a vitát, így felelt: „Igen, egyértelműen.”

Hozzászólok