2026-ban teljesen átalakul a Forma–1, hiszen 2022 óta most először jönnek komolyabb szabálymódosítások, miután a sorozat ismételten eltávolodik az elmúlt négy évben használt, szívóhatásra épülő autóktól.
Ezt a szabályrendszert többnyire a Red Bull és Max Verstappen uralta, de az utolsó két évben a McLaren nagyon komolyat lépett előre, és végül ők zárták a legversenyképesebb autóval a leköszönő korszakot. Fontos még kiemelni, hogy eközben a korábban mindent megnyerő Mercedes szinte végig csak küszködött, és négy idény sem volt elég nekik arra, hogy visszataláljanak a győztesek útjára, már ami a bajnoki címeket illeti.
Változások persze 2026 elején is lesznek, és sokan várják, hogy jelentősen átalakul majd a csapatok közötti erősorrend. Steiner pedig a Lottolandnek nyilatkozva arról beszélt, hogy szerinte láthatunk majd olyan csapatokat, akik valamilyen formában kilógnak a mezőnyből, és olyanokat is, akik rosszul fogják indítani az új szezont.
„Változnak az aerodinamikai szabályok, az autókra vonatkozó szabályok, az autók kisebbek lesznek, és teljesen új erőforrások fognak bennük dolgozni. Ott van az aktív aerodinamika is, aminek köszönhetően az egyenesben elveszel a leszorítóerőből, hogy csökkenjen a légellenállás és ezáltal növekedjen a sebesség.”
„Fogalmam sincs, kik lesznek a legjobbak és kik a legrosszabbak. Ez egy teljesen új játék. Senki sem tudja, még maguk a csapatok sem, hiszen ők csak a saját autójukat ismerik ezen a ponton. Egyesek betalálnak majd, míg mások kevésbé. Azoknak pedig, akik lemaradnak, vissza kell majd zárkózniuk.”
„Eleinte lesznek kívülállók is. Lesz néhány nagyon gyors autó, és talán valaki teljesen mellényúl majd és egy-két évig lassú lesz. Az F1-nek mindig szüksége van a szabályváltozásokra, máskülönben minden autó ugyanott köt ki és leáll a technológiai fejlődés. A következő generációs autókhoz fenntartható üzemanyagok is jönnek.”
„Ez nagyon fontos lehet a közúti közlekedés szempontjából. A belső égésű motorok változni fognak, és az ilyen üzemanyagoknak hála még lehet jövőjük. A változás jó. Az emberek újra feltalálják magukat, komoly erőfeszítéseket tesznek, és ezáltal marad érdekes az egész. Ha most ugyanilyenek maradtak volna a szabályok, akkor nem hinném, hogy nagy változások lennének. A McLaren olyan előnybe került, hogy bárki számára nagyon nehéz lenne utolérni őket.”
