|2026. 02. 25. 19:10
Az olaszok egykori Forma–1-es versenyzője, Riccardo Patrese is elmondta a véleményét a Ferrari bahreini felkészüléséről, és miközben alapvetően ő is pozitívan tekint előre, figyelmeztetett: „Még várjunk az ítélettel.”

Charles Leclerc futotta meg a bahreini előszezoni tesztek leggyorsabb köridejét, ami természetesen reménnyel töltheti el a Ferrari szurkolóit. A tavalyi csalódást keltő idény után az olasz gárdánál szükség is van a javulásra, és előfordulhat, hogy az új szabályok és az új autók elhozzák ezt számukra.

Azt ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a teszteken elért eredmények alapvetően semmit sem jelentenek, így hiába lett Leclerc „a téli bajnok”, maga az idény teljesen máshogy is alakulhat. A monacóinak persze szüksége lenne már némi fényre az alagút végén, mert az elmúlt években nem sok esélye volt komoly eredményeket elérni.

Ennek kapcsán most Patrese beszélt arról, hogy meglátása szerint Leclerc nagyon harciasan és elszántan közelíti meg a 2026-os évet, és Bahreinben szinte már fűtötte őt a bizonyítási vágy, pedig az még csak egy teszt volt.

„Leclerc mérges amiatt, hogy még nem tudott világbajnoki címet nyerni, hiszen sokan és ő maga is erre számított, amikor megérkezett a sorozatba. Nagyon akarja azt a bajnoki győzelmet, megfelelő a hozzáállása, és ha versenyképes autót kap, akkor mindenképpen fel tudja venni a kesztyűt Max Verstappennel” – nyilatkozta Patrese a talkSPORT BET-nek, majd elmondta, hogy azért vannak benne kétségek a Ferrarit illetően.

„A Ferrari jól ment a teszt végén. Ez jó a rajongóink szempontjából, de korábban többször előfordult már, hogy jók voltak a teszteken és az idény elején, majd a szezon során végül semmi sem sült ki belőle. Meg kell tehát várjuk, mi történik.”

Patrese Leclerc éhsége mellett szintén jó jelnek tekinti, hogy a csapat másik versenyzője, Lewis Hamilton is pozitívabb hangulatban kezdi meg ezt a szezont, miközben látszólag a motivációja is visszatért. „Jó hír, hogy Lewis ilyen mentalitással vág neki az évnek. A tavalyi borzalmas idény után már az jó hír a Forma–1 számára, hogy Lewis jobban érzi magát.”

„Kicsikét sajnáltam őt tavaly, mert látni lehetett, hogy szenved abban a helyzetben. Nem volt versenyképes, és nem tudta megtalálni a megfelelő megoldásokat az autóval a javulás érdekében. Amennyiben az istálló jó autót tud neki biztosítani, akkor szerintem még mindig megvan benne az, ami kell. Az jelentené a fordulópontot, ha Hamilton jó Ferrarit kapna, amellyel harcolhat, futamokat nyerhet és talán a bajnokságot is elhódíthatja.”

Élő közvetítés
Hozzászólok