Kiss Sándor|2026. 02. 05. 07:25
A 2026-os előzési mód nem váltja ki teljesen a DRS hatását a Mercedes szerint.

A Forma–1 idén új korszakba lép, ugyanis végleg búcsút int a több mint egy évtizede használt DRS-rendszernek. A leszorítóerőt ideiglenesen csökkentő megoldás 2011 óta volt a sportág egyik kulcseleme az előzések elősegítésében, most azonban egy teljesen más irányba mozdul el a technikai szabályozás.

A DRS – vagyis a légellenállás csökkentésére szolgáló rendszer – segítségével a versenyzők egy másodpercen belül haladva egy kijelölt zónában felnyithatták a hátsó szárnyat, ezzel jelentős sebességtöbbletre tehettek szert a hosszabb egyenesekben. Ez a lehetőség azonban 2026-tól már nem áll majd rendelkezésre.

A jelenlegi tervek szerint a DRS helyét az úgynevezett „Overtake Mode”, azaz előzési mód veszi át, ami teljes egészében az autók hibrid rendszerére és az energiamenedzsmentre épül. A Mercedes technikai igazgatója, James Allison szerint azonban ez az új mechanizmus közel sem lesz olyan hatékony, mint a korábbi megoldás.

„A legnagyobb különbség az, hogy itt nem az aerodinamikát használjuk ki. Az egész az elektromos energia felhasználásán és visszanyerésén alapul, vagyis teljesen más logika mentén működik, mint a DRS" - mondta.

Allison arról is beszélt, hogy az új rendszer egy előre meghatározott érzékelési pont alapján aktiválódik – hasonlóan a DRS-hez –, és lehetőséget ad arra, hogy az autó egy kör során több elektromos energiát gyűjtsön vissza. Ezt az extra energiát aztán az egyenesekben használhatják fel, hogy felzárkózzanak az előttük haladóra.

„Ez egyfajta segítség lehet, ha az autó képes valamennyi többletenergiát visszanyerni a kör során. Ezt később az egyenesekben lehet felhasználni, hogy közelebb kerüljünk a másik autóhoz” – részletezte Allison. Ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte ez a megoldás nem fogja ugyanazt a hatékonyságot hozni, mint amit a DRS biztosított az elmúlt években.

A 2026-os szabályváltozások tehát nemcsak a motorokra és az aerodinamikára lesznek hatással, hanem arra is, hogyan zajlanak majd az előzések a versenypályákon. A Mercedes szakembere szerint a rajongóknak és a pilótáknak egyaránt újfajta gondolkodásmódra lesz szükségük, hiszen az eddig megszokott, látványos DRS-manőverekhez képest másfajta dinamika jellemzi majd az új rendszert.

Élő közvetítés