Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke beismerte, hogy alakulata nem teljesen ártatlan a múlt heti botrányban, amikor a McLaren rajthelyet jelző szalagját eltávolították. A szakember szerint mindkét fél részéről történtek gyerekes húzások, aminek most véget kívánnak vetni.
A probléma gyökere, hogy Norris és több versenyzőtársa is küzd azzal, hogy megfelelően pozicionálják autójukat a rajtrácson, mivel az F1-es versenyautók pilótafülkéjéből meglehetősen korlátozott a kilátás. Bár a Formula–1 sárga vonalakkal jelöli a rajthelyek szélét, egyes versenyzők – köztük Lewis Hamilton is – saját megoldásokat alkalmaznak.
Miután Norris Bahreinben teljesen elhibázta a rajtpozícióját és büntetést kapott, a McLaren úgy döntött, a boxfal oldalára ragasztott függőleges szalaggal segíti versenyzőjét a rajthely megtalálásában. A Red Bull szerelői azonban a felvezetőkör során rendszeresen eltávolították ezt a szalagot, amire válaszul a McLaren extra erős ragasztószalagot kezdett használni.
A Red Bull Austinban ismét próbálkozott, ám sikertelenül, ráadásul 25 ezer eurós büntetést is kapott, miután az egyik szerelőjük állítólag figyelmen kívül hagyta a pályabírók utasításait. Bár ez az összeg nem jelent gondot a csapatnak, számos követő sportszerűtlennek nevezte az akciót, egy korábbi versenyző pedig többfutamos eltiltást javasolt az érintett szerelőnek.
Mekies nem maradt érzéketlen a kritikákra, és elismerte, hogy az ilyen játszmák nem tartoznak a sporthoz. "Azt hiszem, jogos azt mondani, hogy mindkét csapat gyerekes játékokat űzött az utóbbi időben" – nyilatkozta a The Athleticnek. A csapatfőnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a McLaren sem ártatlan ezekben az ügyekben.
Több forrás szerint Mekies és Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke leültek tárgyalni és kezet ráztak. A két vezető megegyezett, hogy a jövőben mindkét csapat kizárólag a versenyzésre koncentrál. "Egyrészről mondhatnánk, hogy az ilyen taktikák részei a Formula–1 történelmének, akár ismerjük őket, akár nem" – fogalmazott Mekies, ismét utalva arra, hogy a McLaren sem volt makulátlan.
"Beismerjük, hogy a helyzet elfajult, és gondoskodunk róla, hogy legközelebb ne menjen túl messzire" – ígérte a Red Bull 48 éves csapatfőnöke. Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy a Red Bull szerelői békén hagyják-e Norris szalagját, Mekies mosolyogva csak annyit mondott: "Biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk türtőztetni magunkat."
