Hegedűs László|2025. 12. 27. 08:49
Több pilóta is megszólalt a versenytávok esetleges csökkentéséről, Alonso markáns véleményt fogalmazott meg.

A Forma–1 vezetése egyre többet foglalkozik a versenyhétvégék és a futamok átalakításának lehetőségével, ugyanis úgy vélik, a fiatalabb közönség figyelme könnyebben elkalandozik, ezért rövidebb, pörgősebb formátumokra lehet szükség. Stefano Domenicali, a sportág vezérigazgatója korábban arról beszélt, hogy a nagydíjak távját is érdemes lehet rövidíteni, hogy ezzel alkalmazkodjanak a megváltozott nézői szokásokhoz.

Az elképzelés része annak a tágabb koncepciónak, amelynek célja, hogy modernizálják az F1-et és új közönségrétegeket vonzzanak be. A már bevezetett sprintversenyek, valamint a MotoGP-ből ismert formátumokkal való kísérletezés is ebbe az irányba mutat. A rövidebb futamok ráadásul a műsorszerkesztés szempontjából is kedvezőbbek lehetnek a televíziós partnerek számára, és a kevésbé elkötelezett nézők számára is könnyebben emészthetőek lennének.

Antonelli: nem ez hozna valódi változást

A fiatal tehetség, Andrea Kimi Antonelli azonban szkeptikusan fogadja a főversenyek hosszának csökkentését, noha elismeri, hogy a sprintformátum izgalmat hozott.

„A sprinthétvégék jók, mert azonnal bele kell húznod” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy a főfutamok rövidítése szerinte nem lenne igazi megoldás. „A mostani gumik mellett így is szinte mindig egykiállásos versenyeink vannak. Ahhoz, hogy egy rövidebb futam izgalmas legyen, sokkal több szabályra lenne szükség a kiállásokkal és a stratégiával kapcsolatban, különben minden maradna a régiben.”

Antonelli szerint a hagyományos nagydíjhosszúság kulcsfontosságú, ugyanis ez ad lehetőséget arra, hogy a versenyzők taktikázzanak, korrigáljanak, és fokozatosan építsék fel a futamukat. Attól tart, hogy ezek az elemek elvesznének egy túlzottan lecsökkentett táv esetén.

Colapinto: bízik Domenicaliban

Franco Colapinto sokkal diplomatikusabb álláspontot képviselt. Elismerően beszélt Domenicali munkájáról és arról az irányról, amerre a sportág halad.

„Stefano remek munkát végzett, hogy a Forma–1 eljusson oda, ahol most tart” – nyilatkozta, majd megjegyezte, hogy sok új elem jelent meg az utóbbi időben, amelyek új rajongókat hoztak a sportba. „Hálás vagyok az erőfeszítéseikért.”

A rövidebb versenytáv kérdésében nem foglalt egyértelműen állást, ugyanis számára a vezetés öröme mindig ugyanaz, függetlenül attól, milyen hosszú egy adott futam.

Alonso: nem a Forma–1 változott meg, hanem a világ

Fernando Alonso ezzel szemben határozottan elutasította azt a gondolatot, hogy a sportnak a nézők figyelméhez kellene alkalmazkodnia.

„Szerintem nem a sporttal van a baj” – szögezte le, majd példát is hozott. „A focimeccsek is hosszúak. Amikor én nézem, akkor sem figyelek végig kilencven percen át – elmegyek a konyhába, visszajövök. Senki sem akarja hatvan percesre rövidíteni a focit.”

Alonso úgy látja, nem a Forma–1-nek kellene lejjebb adnia, hanem a társadalomnak kellene változtatnia a hozzáállásán. Ugyanakkor elismerte, hogy bízik Domenicali ítélőképességében, még ha ő maga nem is lát szükséget jelentős reformokra.

Amikor arról kérdezték, mi veszne el egy rövidebb futamban, a kétszeres világbajnok a Forma–1 egyik legfontosabb elemét emelte ki.

„Egy hosszabb verseny során van időd visszakapaszkodni a természetes pozíciódba, ha jól hajtod végre a stratégiát” – magyarázta, majd hozzátette, hogy a sprintformátumokban ez nem lehetséges. „Ha ott rosszul rajtolsz, nincs időd javítani. Mindenkinek ugyanolyan állapotú a gumija, és nagyon nehéz előzni.”

Alonso ezúttal is előhozta régi favoritját: szerinte sokkal több stratégiai mélységet hozna vissza a mezőnybe a tankolás visszaengedése, mint a távok csökkentése.

Élő közvetítés