Az idei év előszezonja egyértelműen az új, 2026-os szabályrendszer szerinti erőforrások kiismeréséről szólt, a csapatok figyelme pedig mostanra a nyitóhétvégére szegeződik. A Mercedes garázsában sincs ez másképp, ahol a mérnökök és a pilóták gőzerővel dolgoznak az optimális beállításokon.
Andrea Kimi Antonelli, a német márka olasz versenyzője úgy véli, az Ausztrál Nagydíj komoly meglepetéseket tartogat, különösen az energiamenedzsment terén.
A bahreini teszteken a csapatoknak hat napjuk volt kísérletezni és finomhangolni a rendszereket, ám Melbourne utcai aszfaltcsíkja teljesen más kihívásokat jelent. A rendelkezésre álló idő pedig jóval kevesebb lesz, ami Antonelli szerint kritikus tényező.
„Bahreinben hat tesztnapunk volt, így rengeteg időnk jutott a beállításokra és a legjobb megoldások megtalálására” – kezdte értékelését a fiatal pilóta, majd rátért a közelgő hétvége nehézségeire.
Az Albert Parkban a körülmények gyökeresen eltérnek a sivatagi pályától, és a hibázási lehetőség is nagyobb.
„Melbourne-ben viszont csak három szabadedzésünk van, aztán jön az időmérő, tehát már az első tréningen toppon kell lennünk” – magyarázta Antonelli, aki szerint a szimulátoros munka jelentősége most felértékelődik. Mindenki azon dolgozik majd a gyárban, hogy megtalálja az alapbeállításokat, mivel a helyszínen már nem lesz idő nagy változtatásokra.
A legnagyobb fejtörést az új akkumulátorok kezelése okozza majd éles körülmények között. „Úgy vélem, ez mindenkit alaposan lefoglal majd, de leginkább a megfelelő beállítás megtalálásáról van szó, mert Melbourne nagyon más lesz, mint amit itt tapasztaltunk. Az akkumulátor szempontjából ez egy elég nagy sokk lesz” – fogalmazott őszintén a Mercedes versenyzője.
Antonelli kitért az állórajtok kérdésére is, amely a tesztek során szintén központi téma volt. A gyakorlások alatt úgy tűnt, a maranellóiak valamivel előrébb járnak ezen a téren.
„A Ferrari nagyon versenyképesnek tűnt, a motorjuk rendkívül erős a rajtnál” – ismerte el sportszerűen, ugyanakkor megjegyezte, hogy saját csapatuk sem tétlenkedett. A Mercedesnél tapasztalt kezdeti nehézségeket sikerült orvosolniuk a tesztek végére.
A fejlesztések hatása érezhető volt, bár a versenykörülményeket nem tudták tökéletesen szimulálni.
„Végrehajtottunk jó pár módosítást, és végül a rajt sokkal erőteljesebbnek érződött. Nyilvánvalóan nem tudtuk ezt élesben, a rajtrácson rendesen tesztelni” – tette hozzá, majd elismerte, hogy ez a terület korábban gyenge pontnak számított náluk.
