|2026. 03. 17. 07:39
A gyenge rajt után extra időhöz jut az Aston Martin, ami sorsfordító lehet.

Nehéz lenne szépíteni az Aston Martin 2026-os szezonkezdetét, ugyanis az első futamok alapján inkább a túlélésért, mintsem a pontokért harcolnak. Az elmúlt hetekben szinte minden hétvégén akadt valamilyen technikai gond, ami miatt a zöld autók jóformán csak statisztaszerepben tűntek fel a mezőny végén.

Mégis, a legutóbbi bejelentések nyomán váratlan lehetőséghez jutott a silverstone-i alakulat.

A Kínai Nagydíj hétvégéjén már utaltak arra apró jelek, hogy talán elindultak a jó irányba. A pénteki szabadedzésen az Aston Martin ugyanannyi kört teljesített, mint a Cadillac, és többet is, mint a Racing Bulls, ahol Arvid Lindblad autója néhány kör után megadta magát.

Ez önmagában nem hangzik áttörésnek, de az Ausztrál Nagydíj káosza után már az is eredmény, ha mindkét autó pályán marad. Kínában ráadásul mindkét versenyző részt vett a sprintidőmérőn és a hagyományos kvalifikáción is, ami egy héttel korábban még nem sikerült.

Az összkép tehát továbbra sem rózsás, de úgy tűnik, mintha az alakulat botladozva ugyan, de kifelé tartana a gödörből.

A Honda-motor árnyéka

A problémák gyökere közismert a paddockban, ugyanis a Honda erőforrása komoly fejtörést okoz. Adrian Newey már Melbourne-ben nyíltan beszélt erről, amikor úgy fogalmazott: „Nem kerülgethetjük a forró kását, jelenleg az erőforrásunk jelenti a legnagyobb korlátot.”

A technikai guru ezzel gyakorlatilag megerősítette azt, amit sokan sejtettek. A csapatfőnök és tervezőzseni szerint a megbízhatóság és a teljesítmény egyaránt elmarad a várttól, ami alapjaiban hátráltatja a fejlesztéseket is.

Közel-keleti törlések, miami remények

A bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíjat biztonsági okokból törölték, ugyanis a térségben zajló katonai konfliktus miatt a szervezők nem tudták garantálni a csapatok és a szurkolók biztonságát. Az iráni hadsereg válaszcsapásai az amerikai és izraeli támadásokra az egész régiót instabillá tették, így a Forma–1 kénytelen volt lépni.

Ez a sportág számára komoly pénzügyi kiesést jelent, ám az Aston Martin szempontjából mégis van pozitív oldala. A versenynaptárban tátongó, teljes áprilist lefedő szünet extra időt biztosít a mérnököknek, hogy a Honda szakembereivel szorosabban együttműködve javítsanak az erőforráson.

A szabályok miatt pályatesztre nincs lehetőség, így biztosan nem csodafegyver készül Miamira. A Mercedes és a Ferrari szintjének elérése továbbra is irreális cél, ugyanakkor a jelenlegi erősorrendet nézve már az is előrelépés lenne, ha az Aston Martin rendszeresen túljutna a Q1-en.

Fernando Alonso így akár már két futamon belül kiharcolhatná a továbbjutást az időmérő első szakaszából, ami után nagyobb célokban is reménykedhetnének, feltéve, hogy az autó végre kibír egy teljes versenytávot.

Hozzászólok
(1)