Motorsport.hu|2026. 01. 17. 17:53
Stoffel Vandoorne kiemelte, mennyire kulcsfontosságú lesz majd az F1-es istállók számára, hogy a 2026-os idény előrehaladtával „fejlődni” tudjanak, hiszen sokkal inkább ez a tényező, nem pedig a kezdeti forma dönthet majd a végső győzelemről.

A Formula E-ben és a WEC-ben is versenyző Vandoorne 2023 óta van az Aston Martinnál teszt- és tartalékversenyzőként. Bár jelen pillanatban még tárgyal a silverstone-i csapattal a folytatásról, de így is jelentősen kivette már a részét az alakulat idei autójának fejlesztéséből, hiszen már tavaly augusztus óta nyúzza azt a szimulátorban.

Ez az idei szezon pedig sok szempontból igazi mérföldkő lehet az Aston Martin számára, amely az elmúlt években óriási átalakuláson ment keresztül mind technikai, mind pedig személyi szinten. Nagyon rákészültek tehát erre az új szabályciklusra, de a sikert ez sem garantálja. Az idei év ugyanis nagyon komoly kiszámíthatatlanságot hozhat magával, és egyelőre senki sem tudja, hogy néz majd ki az erősorrend.

Vandoorne ugyanakkor hasonló véleményen van, mint a Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur, aki korábban elmondta, 2026-ban nem az fog majd dönteni a bajnoki címekről, hogy ki hogyan indítja a szezont Ausztráliában. A 33 éves belga versenyző is úgy véli, hogy az lesz majd a nyerő, aki olyan autót tud tervezni, amelyet gyorsan és hatékonyan lehet fejleszteni az idény során.

A RacingNews365-nek nyilatkozva Vandoorne így fogalmazott a téma kapcsán: „Igen, nagyon nehéz jósolgatni. Úgy gondolom, nálunk is talán az elmúlt évek legnagyobb változásai mentek végbe, különösen azzal, hogy megérkezett a Honda, és most már nekünk kell megépítenünk a saját váltónkat és hajtásláncukat.”

„Ez tehát óriási változás, és semmiképp sem lehet alábecsülni. Ettől függetlenül jelenleg rendkívül nehéz tudni, ki hol áll a fejlesztési tervet tekintve. A legfontosabb szerintem az lesz, hogy eleinte legyen egy viszonylag elfogadható csomagod, amelyet aztán nagy ütemben lehet fejleszteni a szezon folyamán.”

„Szerintem ez lesz az egyik kulcstényező 2026-ban. Nem feltétlenül kell a leggyorsabbnak lenned az elején, de az első néhány hétvége során szükség lesz a megértésre és a tanulásra ahhoz, hogy gyorsan tudj fejleszteni. Ez lesz tehát az egyik elsődleges fókuszpont” – vélekedett Vandoorne, aki korábban a McLaren F1-es pilótája is volt.

Élő közvetítés