Törő Ferenc|2026. 01. 16. 21:01
Riccardo Adami a Ferrari fiatal pilótáival és tesztautóival dolgozik tovább 2026-tól.

Riccardo Adami, aki korábban Lewis Hamilton mellett dolgozott versenymérnökként, a 2026-os szezonban már nem lesz ott a brit pilóta oldalán. A Ferrari hivatalos közleményben jelentette be, hogy az olasz szakember új feladatkört kapott a csapaton belül.

Az 1973-as születésű mérnök az ifjúsági programért és a tesztautókért felelős vezetőként folytatja a munkáját Maranellóban. Tapasztalatait mostantól a Ferrari Akadémia fiatal tehetségeinek fejlődését segítve kamatoztatja, emellett a korábbi versenyautók tesztelését is ő koordinálja majd.

„A Scuderia Ferrari HP örömmel jelenti be, hogy Riccardo Adami új szerepben folytatja pályafutását a csapatnál, mint a tesztautókért és az Akadémia programjáért felelős vezető. Az F1-ben szerzett több mint két évtizedes tapasztalata kulcsszerepet játszik a jövő versenyzőinek képzésében és a teljesítménykultúra erősítésében” – fogalmazott a Ferrari közleménye.

Adami pályafutása 2002-ben indult a Forma–1-ben, amikor a Minardinál csatlakozott a mezőnyhöz. Három év múlva már versenymérnökként dolgozott, és a csapatot időközben felvásárló Red Bull után a Toro Rossónál is maradt, ahol több fiatal pilótával – köztük Sebastian Vettellel – dolgozott együtt. A német versenyző 2008-as monzai győzelme, amely a Toro Rosso történetének első sikere volt, Adami irányítása alatt született meg.

Ez a kapcsolat vezetett el később ahhoz, hogy amikor Vettel a Ferrarihoz igazolt, kifejezetten Adamit kérte maga mellé versenymérnökként. A Ferrari teljesítette a kérést, és a szakember hosszú éveken át segítette a csapat munkáját. 2021-től 2025-ig Carlos Sainz oldalán dolgozott, a spanyollal igen harmonikus munkakapcsolatot alakított ki.

Arról egyelőre nincs hivatalos információ, ki veszi át Adami helyét Lewis Hamilton mellett, ám az olasz sajtó szerint várhatóan házon belül oldják meg a kérdést, tekintettel arra, hogy kevés idő áll rendelkezésre egy külsős szakember beillesztésére.

A Scuderia közleményében köszönetet mondott Adaminak a pályán végzett munkájáért, és sok sikert kívánt neki az új megbízatásában.

Élő közvetítés