Max Verstappen jövője ismét a paddock egyik legforróbb témája, miután a négyszeres világbajnok nyíltan elégedetlen az aktuális szabályrendszerrel és az autó viselkedésével. Bár a Red Bull több frissítéssel készül, Martin Brundle szerint a történet ennél jóval összetettebb: a holland hiába kacérkodik a távozás gondolatával, nem biztos, hogy könnyen találna magának helyet az élcsapatoknál.
A brit szakértő úgy látja, Verstappen helyzete korántsem fekete-fehér, hiszen a jelenlegi erőviszonyok és szerződések komoly akadályt jelenthetnek, ha valóban váltani akarna.
Verstappen az elmúlt hetekben többször utalt rá, hogy csak akkor marad maradéktalanul motivált, ha azt látja, a Red Bull képes úrrá lenni az idei technikai kihívásokon. A szabályok nagyobb átalakítása a következő ciklusra várható, addig viszont együtt kell élniük az aktuális csomaggal. A holland szerződésében ráadásul szerepel egy kilépési záradék, amely aktiválható, ha nem áll az első két hely valamelyikén a bajnokságban – jelenleg csupán a kilencedik.
Brundle: nem elég csak kilépni
Martin Brundle a Sky Sportsnak arról beszélt, hogy a Red Bull valóban nehéz helyzetben van, mert Verstappen egyértelművé tette, látni akarja a fejlődést. „Max világosan megmondta, hogy figyeli, merre halad az autó, és mit hoznak az új csomagok” – fogalmazott, majd hozzátette, a hajtáslánccal szerinte nincs komoly gond, inkább az autó egyensúlya és általános teljesítménye kérdéses.
A szakértő szerint a következő versenyhétvégék kulcsfontosságúak lehetnek, hiszen kiderül, mennyire sikerül a Red Bullnak alkalmazkodnia a szabályokhoz. Verstappen vélhetően a szezon közepéig türelmes marad, de hosszú távon csak akkor köteleződik el, ha azt látja, hogy a csapat ismét uralja a helyzetet.
Hova férne be?
Brundle azonban arra is figyelmeztetett, hogy a távozás nem pusztán elhatározás kérdése. „Nem vagyok benne biztos, hogy Max most csak úgy át tudna ülni egy másik autóba” – mondta, majd sorra vette az opciókat.
A Mercedesnél George Russell és Andrea Kimi Antonelli alkot stabil párost, ráadásul mindketten a saját nevelésű versenyzők közé tartoznak. A McLarennél Lando Norris – aki tavaly világbajnoki címet szerzett – és Oscar Piastri összeszokott duót alkot, míg a Ferrarinál Charles Leclerc és Lewis Hamilton jelenti az alapot. Brundle szerint csak akkor nyílhatna ajtó, ha valamelyik topcsapatnál váratlan változás történne.
„Ha valaki kiesik ebből a körből, akkor lehet hely Max számára. De ezek a csapatok nem fognak csak úgy kirakni egy erős versenyzőt, amikor működő felállásuk van” – fogalmazott.
A brit úgy véli, ha Verstappen kizárólag a teljesítmény miatt hagyná el a Red Bullt, akkor reálisan csak a három élcsapat jöhet szóba. Minden más lépés komoly visszalépés lenne karrierje ezen szakaszában.
Brundle közben a bajnoki harcról is beszélt, és hangsúlyozta, hogy az idei küzdelem még korántsem lefutott. Szerinte az élmezőnyben bármikor változhat az erősorrend, hiszen a sprintes hétvégék extra pontszerzési lehetőséget kínálnak, az autókban pedig jelentős tartalék rejlik. „Ez az év hullámzó lesz. A fejlesztések miatt a csapatok könnyen átugorhatják egymást” – mondta, majd hozzátette, a négy legerősebb alakulat bármelyik pilótája esélyes lehet a végső sikerre.
Verstappen előtt tehát két út áll: kivárni, hogy a Red Bull ismét élre tör-e, vagy megpróbálni helyet találni egy olyan csapatnál, ahol jelenleg szinte minden ülés foglalt. Brundle szerint az utóbbi jóval bonyolultabb, mint elsőre tűnik.

