A General Motors égisze alatt készülődő Cadillac alakulat mindössze nyolc nagydíjhétvégét kénytelen még a pálya széléről figyelni, mielőtt 2026-ban Melbourne-ben hivatalosan is megkezdheti szereplésüket a Forma-1-ben. Az amerikai gyártó komoly előkészületeket tesz annak érdekében, hogy versenyképes csapattal vághassanak neki a királykategória megváltozott szabályrendszerének, amely éppen az érkezésük évében lép életbe.
A kulisszák mögött intenzív munka zajlik, hiszen Graeme Lowdon csapatfőnök irányításával már összeállt a pilótapáros is: Sergio Pérez és Valtteri Bottas szerezte meg a két ülést a komoly versengés után. Az istálló jelenleg is versenyhétvégék szimulációjával készül a nagy megmérettetésre, miközben a háttérben olyan szakemberek toborzása folyik, akik tapasztalatukkal hozzájárulhatnak a sikeres induláshoz.
A Motorsport információi szerint a Cadillac vezetése konkrét tárgyalásokat folytat Jock Clearrel, aki hosszú évek után készül búcsút inteni a Ferrarinak. Az angol mérnök neve ismerősen csenghet a sportág követői számára, hiszen pályafutása során olyan világbajnokokkal dolgozott együtt, mint Jacques Villeneuve, Michael Schumacher vagy éppen Lewis Hamilton.
Clear szakmai múltja a Lola csapatnál kezdődött, majd megfordult a Benettonnál, a Leyton House-nál és a Lotusnál is, mielőtt a Williamsnél David Coulthard és Jacques Villeneuve mérnökeként tevékenykedett volna. A kanadai világbajnokot később a BAR-hoz is követte 1999-ben, majd az alakulat átalakulásait végigkísérve a Brawn GP-nél és a Mercedesnél is dolgozott.
"Schumacherrel ugyanolyan szorosan, nyíltan és jól működtem együtt, mint korábban Villeneuve-vel tettem. Pedig teljesen különböző karakterek voltak" - emlékezett vissza Clear egy korábbi interjúban a Motorsport Totalnak. "Michael olykor olyan dolgokat művelt a pályán, amik bosszantották Jacques-ot. Az 1997-es jerezi incidenst például sosem fogja megbocsátani neki, számára az mindig szándékos támadás marad. Ugyanakkor Jacques óriási tisztelettel volt Michael iránt, mert igazi versenyzőnek tartotta."
A tapasztalt szakember 2015-ben csatlakozott a Ferrarihoz, ahol Charles Leclerc fejlődésében is kulcsszerepet vállalt. A monacói versenyző egy 2019-es interjúban így nyilatkozott róla: "Jock általános képet ad nekem a versenyhétvégékről, segít mindkét mérnökömmel való együttműködésben. Figyeli, hogyan alakul a közös munkánk, és tanácsokat ad, hogyan fogalmazzam meg pontosabban az igényeimet. Az emberek alábecsülik, mennyire fontos világosan kommunikálni a mérnökökkel. Óriási tapasztalata van abban, hogyan fejezzem ki magam feléjük."
A Cadillac számára Clear értéke nem csupán a Ferrari technikai megoldásainak ismeretében rejlik, hiszen az amerikai csapat kezdetben az olasz gyártó erőforrásait fogja használni. A tervek szerint a General Motors 2029 körül készülhet el saját motorjával, addig pedig a Ferrarihoz hasonlóan váltót és hátsó felfüggesztést is a maranellói műhelyből kaphatnak majd.
Lowdon csapatfőnök Monzában is feltűnt a paddockban, ami arra utal, hogy a Ferrari és a Cadillac közötti szoros kapcsolat megkönnyítheti a tárgyalásokat. Pat Symonds mellett, aki már ott van az új istállónál, valamint Mario Andretti tanácsadó szerepe mellett Clear érkezése jelentős megerősítést jelentene a műszaki stáb számára.
Szólj hozzá a cikkhez a lenti hozzászólás-fülnél!