A királykategória vezetősége egyelőre rendkívül elégedett az idei szezon technikai szabályaival, hiszen a friss szurkolói felmérések sokkal pozitívabb képet festenek a versenyzésről, mint a tavalyi év során. Mindez alaposan szembemegy a mezőny meghatározó alakjainak véleményével, a csütörtöki technikai csúcstalálkozón ugyanis érdemi módosítások nélkül vitatják meg a jövőbeli terveket. A találkozón a versenyzők személyesen nem vehetnek részt, miközben a hírek szerint a visszajelzéseiket papíron ugyan figyelembe veszik, a döntéshozatalba aligha szólhatnak bele.
Verstappen fenyegetőzik, Hamilton tehetetlen
A jelenlegi helyzet különösen Max Verstappen számára frusztráló, a holland pilóta ugyanis korábban szarkasztikusan egyenesen a Mario Karthoz hasonlította az autókat. Ráadásul az elégedetlensége odáig fajult, hogy nyíltan belengette a visszavonulását, ha a sportág nem képes élvezhetőbbé tenni a vezetést. A mezőny többi tagja sem titkolta a csalódottságát, Lewis Hamilton például a Japán Nagydíj hétvégéjén jelezte, hogy a pilótáknak semmilyen ráhatása nincs a folyamatokra.
„Nincs a kezünkben valódi hatalom” – fogalmazott, miközben Lando Norris teljesen egyetértett brit honfitársával. A regnáló világbajnok szerint a vezetőség hozzáállása egyértelmű, ugyanis amíg a közönség jól szórakozik az eseményeken, a háttérben senki sem fog drasztikus változtatásokhoz nyúlni.
A színfalak mögött zajló csütörtöki egyeztetéseken várhatóan az időmérő edzések formátuma, az energiafelhasználás kérdésköre, valamint a túl nagy sebességkülönbségekből fakadó biztonsági aggályok is terítékre kerülnek.
Ezek a megbeszélések most különösen nagy hangsúlyt kapnak, a Forma–1 mezőnye ugyanis egy váratlanul hosszú, öthetes kényszerpihenőt tart az Egyesült Államok és Irán közötti geopolitikai feszültségek miatt. A versenynaptárban tátongó űr a májusi Miami Nagydíjig tart, így a média figyelme elkerülhetetlenül a paddock sztárjainak pályán kívüli élete felé fordult.
Norris lezárta a találgatásokat
A kényszerszünet alatt a szaksajtó egyik legtöbbet vitatott témáját Lando Norris magánélete szolgáltatta, hiszen a bahreini tesztek során futótűzként terjedt a pletyka, miszerint a brit klasszis szakított barátnőjével, Margarida Corceiróval. A találgatásokat egy meglehetősen rossz minőségű videó indította el, amelyen a McLaren sztárja Carlos Sainz társaságában látszólag arról beszélt, hogy ismét egyedülálló.
A napokban azonban egy nyilvános lisszaboni szereplés pontot tett az ügy végére, a párost ugyanis együtt fotózták le az Estadio Jose Alvalade lelátóján, ahol a Sporting CP és az Arsenal Bajnokok Ligája-összecsapását tekintették meg.
A portugál modell és a világbajnok kapcsolata már jó ideje nyílt titok a rajongók előtt, sőt, a tavalyi Magyar Nagydíjon egy győzelmi csókkal tették hivatalossá a románcot. Corceiro az előző szezon folyamán rendszeres vendég volt a garázsban, így Abu-Dzabiban is a helyszínen ünnepelhette Norris pályafutásának legnagyobb sikerét.

