|2025. 09. 28. 07:17
Lewis Hamilton történelmi mélyponton van a Ferrarinál, ugyanis még egyetlen dobogót sem szerzett a 2025-ös szezonban.

A hétszeres világbajnok 19 éves karrierje alatt először fordulhat elő, hogy egy szezonban egyszer sem tudott dobogóra állni. Hamilton már az első 17 verseny után a pályafutása legrosszabb szezonkezdését jegyzi, holott korábban 2009-ben és 2024-ben is elegendő volt 10 futam az első dobogós helyezéshez.

A Ferrari csupán a márciusi kínai sprintgyőzelemnek tudott örülni, amikor Hamilton a pole pozícióból indulva diadalmaskodott. A szezon hátralévő részében viszont a brit versenyző jócskán alulmaradt a csapat elvárásaihoz képest, emellett 2010 óta a legkevesebb pontot gyűjtötte össze a jelenlegi pontrendszer mellett.

Hamilton és a Ferrari eredetileg a 2025-ös világbajnoki címekért akart harcolni, amikor januárban a stevenage-i pilóta otthagyta a Mercedest. Marc Surer szakértő szintén azt hitte, hogy Hamilton óriási rutinja segítségére lesz a vörös szerelésben.

A sorozatos csalódások miatt azonban Hamilton a Magyar Nagydíj kvalifikációja után azt mondta, hogy a Ferarinak „pilótát kell váltania", valamint „haszontlannak" nevezte magát. Charles Leclerc eközben már 13-4-es arányban vezet az időmérős párharcban,

Hamilton nehezen szokik hozzá a Ferrari 2025-ös autójához, főként a motor és a fékrendszer jelentenek akadályt számára. Surer véleménye szerint Hamilton nehézségei megmutatják, hogy képtelen megbirkózni egy problémás autóval, ellentétben régóta tartó ellenfelével, Fernando Alonsóval.

„Már George Russell mellett is küszködött az elmúlt két évben" - nyilatkozta Surer a Vollgasnak a Ran jelentése szerint. „A Ferrarinál pedig Charles Leclerc személyében szupergyors csapattársa van. Azt gondoltam, a tapasztalata révén a versenyeken gyors lesz."

„Ám Lewis Hamilton csupán egy elkényeztetett gyerek, aki mindig a legjobb autókkal vezetett. Ha az autó fekszik neki, akkor meggyőzően nyeri a versenyeket. Viszont ha nincs alatta a leggyorsabb kocsi, akkor gondba kerül. Nem olyan, mint Alonso, aki tud kompromisszumokkal élni" - tette hozzá.

Hozzászólok