A Miamiban bevezetett szabálymódosítások némiképp átrendezhetik az erőviszonyokat az idei szezonban, hiszen a szövetség csökkentette a körönként visszanyerhető energiát, miközben a maximális teljesítményt megnövelte. Az energiavisszanyerés eddigi 8 megajoule-os határát 7-re vitték le, sőt, ezzel párhuzamosan a super-clipping teljesítményét 250-ről 350 kilowattra emelték.
Bár ezek a technikai finomítások látszólag épp a jelenleg domináló Mercedes lendületét törhetnék meg, Andrea Kimi Antonelli szerint egyáltalán nem kell tartaniuk az újítástól, ugyanis a sportág közös érdekeit szolgálják.
„Ez a változtatás nyilván nem fog varázsütésre mindent megoldani, de határozottan jó irányba tett első lépésnek számít, és majd meglátjuk, milyen lesz a folytatás” – mondta a bajnokság éllovasa.
A német alakulat helyzetét nehezíti, hogy a hétvégére csak apróbb módosításokkal készültek, miközben a közvetlen riválisok valósággal felvértezve érkeztek a tengerentúlra.
„A mi szempontunkból rendkívül érdekesnek ígérkezik ez a futam, hiszen mi csak finomításokat hoztunk, miközben a Ferrari és a McLaren komoly csomagokat vet be, ráadásul a Red Bull is fejlesztett” – értékelt az olasz, majd hozzátette, ellenfeleik bizonyára közelebb kerülnek hozzájuk ezen a hétvégén.
Hatalmas az olaszok elvárása
Az olasz rajongók valóságos extázisban égnek, hiszen Alberto Ascari óta nem volt példa arra, hogy olasz pilóta egymás után két futamot nyerjen a királykategóriában. A hazai nyomás ellenére a Mercedes versenyzője igyekszik kizárni a külvilágot, így kizárólag a saját teljesítményére fókuszál.
„Igyekszem nem túlzottan rágörcsölni erre a helyzetre, elvégre a szezon még borzasztóan hosszú, nekem pedig folyamatosan emelnem kell a saját szintemet” – nyilatkozta az elvárásokról.
A világbajnoki harcban ráadásul nemcsak a külső riválisokkal, hanem saját csapattársával, George Russell-lel is meg kell küzdenie, aki folyamatosan kiemelkedő tempót diktál. A házon belüli feszültség kezelésében hatalmas szerep hárul a tapasztalt versenymérnökre, Peter Bonningtonra.
„Remek szakemberek vesznek körül, Bono pedig a hatalmas tapasztalatával folyamatosan segít abban, hogy két lábbal a földön maradjak ezekben a kiélezett helyzetekben, így ha csak a saját munkámra figyelek, nagy dolgokat érhetünk el együtt” – fogalmazott az olasz tehetség.
Szokatlan tavaszi szünet
A naptár sajátosságai miatt a mezőny egy szokatlanul hosszú, egy hónapos leállásra kényszerült a tavasz folyamán, ami könnyen kizökkentheti a versenyzőket a megszokott ritmusból. Antonelli azonban igyekezett hasznosan tölteni a kényszerpihenőt, miközben a magánéletére is jutott idő, bár a barátnőjét firtató kérdéseket gyorsan rövidre zárta.
„Kissé kizökkentő volt ez a korai, hosszú leállás, de igyekeztem maximálisan kihasználni az időt a családommal és a barátaimmal az új házamban, sőt, még gokartoztam és GT3-as autót is vezettem” – mondta, miközben azt is elárulta, hogy a Pirelli tesztjein és a szimulátorban is rengeteg kilométert gyűjtött a visszatérés előtt.

