A maranellói gárda papíron a mezőny egyik legerősebb párosával vágott neki az idei szezonnak, egy sötét árnyék azonban makacsul kísérti a csapatot. A soron következő Miami Nagydíjjal ugyanis egy rendkívül fájdalmas mérföldkőhöz érkeznek az olaszok, hiszen lassan négy éve nem fordult elő olyan, hogy Ferrari-pilóta vezette volna a Forma–1-es világbajnokságot.
A Scuderia legutóbb a 2022-es szabályváltozások kezdetén élvezhette az elsőséget, amikor Charles Leclerc parádésan kezdte az évet. A monacói az első három futamból kettőt megnyert, ezzel egészen a floridai fordulóig a tabella élén tudott maradni, a spanyolországi motorhiba aztán mindent megváltoztatott, a kiesés után Max Verstappen végleg átvette az irányítást.
A helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy Leclerc frissen érkezett csapattársa sem hozott magával friss listavezetői tapasztalatot. Lewis Hamilton még korábbi csapata színeiben, a 2021-es Orosz Nagydíj után állt utoljára a pontverseny csúcsán, így a hétszeres világbajnok is közel öt éve vár arra, hogy ismét az élről várhasson egy versenyhétvégét.
Kísért a múlt a Ferrarinál
A mostani statisztikai hullámvölgy már a legendás alakulat legnehezebb modern kori időszakait idézi, ugyanis legutóbb a 2010-es évek közepén kellett elviselniük egy hasonlóan hosszú böjtöt. Fernando Alonso a 2012-es Japán Nagydíjon bukta el az elsőséget, majd közel négy és fél évet kellett várni arra, hogy Sebastian Vettel a 2017-es ausztráliai idénynyitón újra az élre repítse a vörösöket.
Az ezredforduló óta mindössze húsz különböző versenyző mondhatta el magáról, hogy vezette a királykategória tabelláját, miközben Leclerc és Hamilton is folyamatosan csúszik vissza a legutóbbi listavezetők rangsorában.

