|2026. 04. 21. 20:05
Új rajtsegítő rendszert tesztelnek Miamiban, a drukkerek szerint ez már túl sok.

Komoly hullámokat vert a Forma–1-es közösségben, hogy az FIA az aktuális szabályzat frissítésébe egy új rajtsegítő megoldást is beemelt. A döntésről hétfőn született egyhangú megállapodás, ám a szurkolók egy része úgy érzi, a módosítást szinte észrevétlenül „csúsztatták be” a dokumentumba.

Az úgynevezett alacsony teljesítményű rajtérzékelő rendszert már a Miami Nagydíjon kipróbálják. A technológia figyeli, ha egy autó a megszokottnál lényegesen lassabban gyorsul a rajtnál, és ilyen esetben automatikusan beavatkozik: az MGU-K plusz energiát ad le, hogy az adott autó elérjen egy minimális tempót. A szövetség szerint ez tisztán biztonsági intézkedés, amely nem biztosít sportelőnyt.

A közösségi médiában azonban egészen más a hangulat.

A Redditen több hozzászóló is élesen bírálta az újítást. Volt, aki indulatosan azt írta: „El sem hiszem, ezt is becsempészték. Ha valaki nem tud rendesen elrajtolni, menjen a bokszutcába. Ez képességbeli kérdés, nem rendellenesség.”

Mások szerint az irány egyértelműen a „képességek felhígulása” felé mutat. A kritikusok úgy látják, hogy az energiamenedzsmentre kihegyezett szabályrendszer már eddig is túl nagy hangsúlyt helyezett az akkumulátorokra, miközben a versenyzőknek időnként spórolniuk kell a tempóval. Egy kommentelő így fogalmazott: „A számítógépek még több kontrollt vesznek át a pilótáktól, pedig már így is kevesebb a szerepük, mint korábban.”

Akadt, aki ennél is tovább ment: „Automata ez, automata az… Ez semmit nem old meg. A versenyzésnek nem arról kellene szólnia, hogy a gép dönt a versenyző helyett.” Többen attól tartanak, hogy ha ez az irány folytatódik, néhány éven belül akár a mesterséges intelligencia is vezethetne.

Az FIA álláspontja ugyanakkor az, hogy a cél kizárólag a balesetveszély csökkentése. Egyes vélemények szerint ugyanis csak idő kérdése lett volna egy nagyobb rajtbaleset, ha a kirívóan lassú elindulásokat nem kezelik.

A Ferrari helyzete stabil maradhat

A vita közepette érdemes megjegyezni, hogy nem minden csapatnak van oka aggodalomra. A Ferrari az idei szezonban kifejezetten erős rajtokat produkált: Charles Leclerc az Ausztrál Nagydíjon a negyedik helyről fordult elsőként az első kanyarba, míg Lewis Hamilton Kínában már az első körben két Mercedest is maga mögé utasított.

A maranellóiak tudatosan kisebb turbót építettek az autóba, amely kevesebb előkészítést igényel induláskor, így eddig rendre jobban reagáltak a piros lámpák kialvására, ráadásul a most bevezetett rendszer csak szélsőséges esetekben lép működésbe, tehát nem az átlagosan gyengébb, hanem a veszélyesen lassú rajtokat célozza.

Ez azt jelenti, hogy még ha egyes riválisok – például a Mercedes – nem is kapják el tökéletesen a startot, az új küszöbértéket várhatóan nem érik el, így automatikus rásegítésre sem számíthatnak.

A rendszer hatékonyságát Miamiban vizsgálják meg éles körülmények között, és csak ezután derül ki, valóban indokolt volt-e a beavatkozás. Az viszont már most látszik, hogy a technológiai finomhangolás és a pilóták szerepének határa továbbra is érzékeny pont a Forma–1 világában.

Hozzászólok
(1)