Isack Hadjar átmenete a Red Bullhoz a 2026-os szezon egyik legfontosabb története lesz, ugyanis a fiatal francia versenyző egy kiemelkedő újoncévet követően kerül az élcsapatba. A Red Bull a múlt héten jelentette be, hogy Hadjar Max Verstappen mellett kap helyet a sport új technikai korszakának kezdetére, ami mérföldkő a pályafutásában.
Hadjar bemutatkozó szezonja több látványos teljesítményt is hozott, ám a csúcspontot a Holland Nagydíj jelentette, ahol első dobogóját szerezte. A döntést végül az is elősegítette, hogy a szezon során Júki Cunoda többször is nehézségekkel küzdött, így a Red Bull vezetése úgy látta, eljött az idő a váltásra.
A 2026-os autó fejlesztési irányairól egyelőre még rengeteg a kérdőjel, ezért Hadjar szeretné már a tél elején elkezdeni a közös munkát a csapattal. Elmondása szerint ez alapozhatja meg a következő idény sikeres rajtját.
„Egyáltalán nincsenek elvárásaim, ugyanis teljesen a nulláról indulunk” – mondta a sajtónak, majd hozzátette, hogy leginkább a január–február időszakot várja, amikor ténylegesen elkezdhet a csapat tagjai mellett dolgozni. „Nagyon várom, hogy együtt dolgozhassak velük, megismerjem az embereket. Fontos lesz, hogy egy fél lépéssel előrébb járjak.”
A Red Bull hónapok óta mérlegelte a döntést, noha az átigazolást a paddockban már jó ideje biztosra vették. Hadjar számára végül nem egy nagyívű telefonhívás hozta el a hivatalos megerősítést, hanem egy személyes egyeztetés Helmut Markóval.
„Nem volt semmiféle menő telefonhívás, ahol felveszem a telefont és valaki közli velem, hogy én lettem a Red Bull Racing pilótája” – idézte fel mosolyogva, majd kifejtette, hogyan derült ki számára a helyzet. „Helmut egyszerűen elmondta, hogy a Red Bullnál fogok vezetni, és teljesítenem kell. Ennyi.”
A francia versenyző számára ez a pillanat így is hatalmas mérföldkő volt, ugyanis úgy érzi, a hosszú évek kitartó munkája most térül meg igazán. „Nagyon jó időszak ez a karrieremben. Rengeteg munka volt mögötte, és most végre megvan az eredménye” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy számára ez egy új történet kezdete, és rendkívül izgatottan várja, mit hoz számára a Forma–1 új korszaka.
