Motorsport.hu|2025. 11. 14. 13:54
A Ferrari sztárja felidézte három gyerekkori álmát, melyek közül egyet ma is reálisnak tart.

Lewis Hamilton egy friss videóban arról mesélt, milyen álmokat kergetett gyerekként, és hogyan maradt meg benne az a gyermeki lelkesedés, amely a mai napig képes új célokat adni neki a pályafutása mellett.

A Ferrari versenyzője úgy fogalmazott, három ikonikus szerep között ingadozott, amikor arról fantáziált, mi mindent szeretne elérni az életben. „Gyerekként arról álmodoztam, hogy egyszer űrhajós leszek, vagy Ayrton Senna, esetleg Superman. Ez a három szerep kavargott körülöttem” – mondta, majd hozzátette, hogy ezek közül egyet ma sem zárt ki teljesen.

Miközben a Superman-álmot mosolyogva tette félre, az űrutazás iránti kíváncsisága továbbra is él benne. Hamilton arról is beszélt, mennyire lenyűgözte, amikor FaceTime-on keresztül beszélhetett egy, éppen a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodó űrhajóssal.

„Még mindig ott a lehetőség. Ismerek egy űrhajóst, és egyszer videóhívásban szó szerint a világűrből beszélt hozzám. Megkértem, hogy mutassa meg, ki van mellette, és a kollégája egyszerűen csak lebegett a kamera előtt. Egyszerűen hihetetlen volt” – emlékezett vissza.

Bár Hamilton már nyilvánvalóan nem Senna útját másolja, mégis olyan karriert épített, amely méltó párhuzam a legendás braziléhoz. A brit pilóta a 2007-es bemutatkozása óta számtalan rekordot megdöntött, és a sportág történetének egyik legsikeresebb versenyzője lett – megosztott rekordot tart a bajnoki címek számában, és még mindig ő áll a győzelmi lista élén.

A napokban Juan Pablo Montoya is arról beszélt, hogy a Ferrari jelentős változáson mehetne keresztül, ha jobban ügyelne Hamilton visszajelzéseire. A kolumbiai úgy vélte, a brit versenyzőben továbbra is hatalmas bizonyítási vágy munkál, és biztos abban, hogy nem fogja könnyen elfogadni az idei nehézségeket. Montoya szerint Hamilton érzi, hogy rengeteget tesz bele a munkába, ám az olasz csapatnak még fel kell nőnie ehhez az intenzitáshoz.