|2026. 03. 18. 14:45
A hétszeres világbajnok kínai dobogója után úgy érzi, a Ferrari végre hozzáigazította az autót, így visszanyerte elvesztett motivációját.

A hétszeres világbajnok számára valóságos rémálom volt a tavalyi esztendő, ugyanis húszéves pályafutása során először fordult elő vele, hogy futamgyőzelem és dobogós helyezés nélkül zárt egy szezont. A Ferrarihoz igazolása első évében Charles Leclerc is túlszárnyalta őt a pontversenyben, ahogy 2024-ben, utolsó mercedeses idényében George Russell is. A 2026-os koncepció azonban úgy tűnik, végre fekszik a brit veteránnak. Az idei autó sokkal jobban illeszkedik a védjegyének számító, késői fékezésekre épülő vezetési stílusához, míg az előző évek szívóhatású gépeivel folyamatosan kompromisszumokat kellett kötnie.

A sanghaji aszfaltcsíkon a harmadik rajtkockából indulva végül ugyanebben a pozícióban intette le a kockás zászló, amivel a 2024-es Las Vegas-i Nagydíj óta először állhatott fel ismét a pódiumra egy vasárnapi főversenyen. Bár tavaly ugyanitt a sprintet megnyerte a vörösökkel, a mostani klasszikus futamos sikerben hatalmas szerepet játszott a helyi közönség elképesztő támogatása is.

„Minden egyes alkalommal, amikor sikeresen végrehajtottam egy előzést, kristálytisztán hallottam a lelátókról érkező morajlást és ünneplést” – fogalmazott, kitérve arra is, hogy a rajongók szenvedélye valósággal áthúzza őt a nehéz pillanatokon a pályán.

Újra a csúcson mentálisan és fizikálisan

A Kínai Nagydíjon elért eredmény nem csupán egy szép trófeát jelent, ugyanis a brit pilóta mentális állapotára is óriási hatással volt a lehangoló 2025-ös idény után. A leintést követő sajtótájékoztatón a Sportskeeda kérdésére válaszolva elárulta, hogy a téli szünetben kőkemény fizikai felkészülésen esett át, ami elengedhetetlen volt a visszatéréshez.

„Ez az eredmény egyértelműen bizonyítja, hogy visszanyertem a régi formámat, és fizikálisan, illetve mentálisan is a legmagasabb szinten vagyok” – nyilatkozta, miközben arról is szót ejtett, hogy a holtszezonban befektetett elképesztő mennyiségű munka most kezd igazán kifizetődni.

A pilóta mély háláját fejezte ki a mérnöki gárdának, amiért a folyamatos visszajelzéseire alapozva fejlesztették tovább a konstrukciót. Úgy érzi, a belső morál jelenleg kiváló a maranellóiaknál, és a jelenlegi csomagban még rengeteg kiaknázatlan potenciál rejlik, amelyet az év előrehaladtával képesek lesznek a felszínre hozni.

Jelenleg a Ferrari tűnik az egyetlen alakulatnak, amely érdemben fel tudja venni a kesztyűt a Mercedesszel, ez a kiélezett helyzet pedig láthatóan teljesen felébresztette a brit pilóta vadászösztönét. A tavaly sokszor látott letargiának nyoma sincs, a frissen visszanyert önbizalom pedig a szezon hátralévő részében komoly fejtörést okozhat a riválisoknak.

Hozzászólok
(14)