Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2026. 07. 03. 04:39
Míg Lewis Hamilton valósággal újjászületett a vörös autóban, csapattársa érthetetlen gödörbe került az elmúlt hetekben.

Hatalmas belső átrendeződés zajlik a Ferrarinál, ahol Lewis Hamilton valósággal szárnyal, miközben Charles Leclerc látványos hullámvölgybe került. A ponttáblázat kíméletlenül megmutatja a két pilóta közötti formakülönbséget, hiszen a brit versenyző az előző szezonhoz képest megtáltosodott, míg csapattársa egy helyben toporog.

A hétszeres világbajnok 8 versenyhétvége után pontosan kétszer annyi egységet gyűjtött, mint 2025-ben ebben az időszakban. Hamilton jelenleg 125 ponttal áll a bajnokságban, miközben az előző évben ugyanebben a fázisban mindössze 63 pontja volt.

Ezzel szemben Leclerc pontosan ugyanott tart, mint egy esztendővel ezelőtt, azaz most is 79 pont áll a neve mellett. A Formula Passion elemzése rávilágít, hogy a monacói pilóta nehézségei nemcsak a pályán, hanem a kommunikáció terén is egyre inkább megmutatkoznak.

Leclerc mélyrepülése

A maranellóiak versenyzője legutóbb már nyilvánosan a Brembo féktárcsákat hibáztatta a gyenge szereplésért, emiatt pedig átvette azt a beállítási irányt, amelyet Hamilton még Szuzukában kezdett el használni. Ez a váltás azonban egyelőre egyáltalán nem hozott sikert a monacóinak, aki Montmelóban a falnak csapódott az időmérőn, a Red Bull Ringen pedig komoly gondjai akadtak a féktávokon és a versenytempóval is.

Az utolsó három versenyhétvégén a monacói nagyon kevés pontot tudott összekaparni, így ebben az időszakban az élmezőny tagjai mellett még Pierre Gasly, Liam Lawson, sőt az újonnan bemutatkozó Arvid Lindblad is jobb teljesítményt nyújtott nála.

Újra szárnyal a brit legenda

Hamilton ezzel szemben teljesen magára talált, pedig 2025-ben még rengeteg kritika érte, különösen a silverstone-i 4. helye után. Akkor az értetlenkedést az váltotta ki, hogy a Kick Sauber autójával Nico Hülkenberg felállhatott a dobogóra, míg a Ferrari hatalmas igazolása lemaradt a pódiumról a hazai közönsége előtt.

A brit pilóta akkor nem tudta fenntartani a bő évtizedes hazai pódiumos sorozatát, így egészen a 2026-as Kínai Nagydíjig kellett várnia az első vörös színekben elért dobogójára. Mostanra azonban tökéletesen összehangolódott az autójával, megnyerte a barcelonai futamot, a hétvégén pedig kedvenc pályájára, Silverstone-ba látogat, ahol korábban már kilenc alkalommal diadalmaskodott.

Hozzászólok
(1)