Lewis Hamilton a Szingapúri Nagydíj után ismét a stewardok elé került, miután a verseny során többször is átlépte a pályahatárokat.

A hétszeres világbajnok fékproblémákkal küzdött a futam végén, és több kanyart is levágott, ami miatt végül öt másodperces időbüntetést kapott. A döntés nyomán Fernando Alonso a hetedik helyre lépett elő, míg Hamilton a nyolcadikra csúszott vissza.

A brit pilóta a Viaplay-nek reagált arra, hogy ismét vizsgálat alatt áll: „Nem tudom. Valószínűleg tudni akarják, miért vágtam le a pályát vagy valami ilyesmi. Nem tudom. Mostanában elég gyakran kell a stewardokhoz mennem” – mondta.

Hamilton részletesen elmagyarázta, mi történt a fékekkel a verseny hajrájában:

„Elég intenzív volt. Egész hétvégén pozitívan éreztem magam, és úgy tűnt, minden kézben van. Aztán felraktam a lágy gumit, és támadni kezdtem, hogy ledolgozzam azt a 22 másodperces hátrányt, vagy amennyi volt.”

A brit pilóta hozzátette, hogy az utolsó etapban már látta, hogy baj lehet:

„Közel kerültem, és úgy éreztem, ez a döntő pillanat. Láttam, hogy a fékeim forrósodnak, de a kijelzőn nem mutatta, hogy a maximumon lennének. Aztán a 14-es kanyarban szikrákat láttam, és a pedál teljesen beesett. Csak hálás vagyok, hogy egyáltalán sikerült befordulnom.”

„Ezután hagynom kellett, hogy lehűljenek a fékek. Amikor újra fékeztem, hagytam, hogy visszahűljenek. Nem szereztem előnyt azzal, hogy levágtam a kanyarokat. Ráadásul nem tudtam, hogy valaki mögöttem keményen fékez-e, ezért próbáltam félrehúzódni.”

Hamilton szerint így is nehéz volt maga mögött tartani Alonsót: „Nem tudom, ez hogy volt lehetséges, de megtartani Fernando Alonsót a végén, az tényleg nagyon-nagyon nehéz volt.”

Hamilton büntetésének indoklásáról itt olvashattok, Alonso pedig káromkodva akadt ki Hamiltonra - részletek itt!