Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Döbbenet uralkodott a Ferrari garázsában, miután Charles Leclerc már a harmadik körben kiesett az Olasz Nagydíjon.

Fejcsóválva sétált vissza a garázsba Lewis Hamilton az Olasz Nagydíj korai piros zászlós megszakítása alatt, miután csapattársa már a 3. körben a gumifalba csapódott. A maranellóiak hazai versenye rémálomszerűen indult, pedig a kvalifikációt követően bizakodva várhatták a vasárnapi futamot.

Káosz a rajtnál

A két Ferrari a második rajtsort foglalta el Monzában, ám a start utáni első sikánban Hamilton lesodródott a pályáról, ami miatt több pozíciót veszített. A brit pilóta a rádióban azt panaszolta, hogy Charles Leclerc leszorította őt a pályáról.

A versenyirányítás még ki sem vizsgálhatta az esetet, amikor a monacói versenyző a Parabolicába menet elveszítette az uralmát a gép felett. Martin Brundle és David Coulthard elemzése szerint Leclerc érintette a kanyar bejáratánál lévő fehér vonalat, ami miatt megbomlott az autó stabilitása. A pilóta szerencsére sértetlenül szállt ki a teljesen összetört versenygépből.

Értetlenség a Ferrari bokszában

A piros zászlós leállás alatt a garázsok előtt teljes döbbenet uralkodott - írta az F1 Oversteer. Fred Vasseur csapatfőnök azonnal a mérnökökkel egyeztetett, ugyanis azt próbálták kideríteni, hogy hirtelen nyomatékcsúcs vagy egyéb technikai hiba váltotta-e ki a balesetet.

Ted Kravitz a Sky Sports F1 adásában számolt be a bokszutcai eseményekről és a csapat tagjainak reagálásáról. „Hihetetlenül drámai a helyzet, jól látni, mennyire megviseli a történtek a lelátón helyet foglaló szurkolókat. A Ferrari szerelői alig akarják elhinni a látottakat, miközben Vasseur láthatóan a mérnökeivel elemzi az adatokat.”

„Lewis Hamilton éppen mellettem sétált el a fizioterapeutájával, miközben folyamatosan a fejét rázta. Úgy tűnt, mintha képtelen lenne felfogni ezt a fordulatot, hiszen az egyik autó a gumifalban fejezte be a versenyt, a másikat pedig hátráltatta a rajtnál történt incidens, így a nyolcadik helyig csúszott vissza” – fogalmazott a szakértő.

Hozzászólok
(1)