Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2026. 06. 29. 15:54
Juan Pablo Montoya szerint Lewis Hamilton nem felejtette el a korábbi sérelmeket, és azonnal visszaadta a kölcsönt Max Verstappennek.

A két bajnok ausztriai összecsapása a felejthetetlen 2021-es bajnoki csatát idézte, amelyben Max Verstappen és Lewis Hamilton kerék a kerék elleni harcot vívott egymással. A felek ezúttal a második helyért küzdöttek meg egymással, a látványos csatát pedig a korábbi versenyző, Juan Pablo Montoya is nagy lelkesedéssel követte.

A pályán látott jelenetek sokakban nosztalgikus érzéseket kelthettek, a kolumbiai expilóta szerint pedig a háttérben komoly lélektani harc húzódott meg. Hamilton az első támadásokat még sikeresen hárította, a pozícióját azonban végül nem tudta megtartani a hollanddal szemben.

„Nagyon jónak tartottam a versenyzést. Olykor az emberek hajlamosak elfelejteni, mi történt korábban Max és Lewis között, ám Lewis biztosan nem felejt. Versenyzőként nem törlődik ki az emlékeidből, ha valaki korábban leszorított a pályáról” – fejtette ki Montoya az F1 TV műsorában.

A korábbi Williams- és McLaren-pilóta úgy véli, az ilyen helyzetekben a versenyzők nem mérlegelnek sokat, hanem azonnal kihasználják a kínálkozó alkalmat. A megszerzett tapasztalatok és a múltbeli sérelmek komoly motivációt jelentenek a pilótafülkében.

„Ha kapsz egy lehetőséget, hogy visszaadd a kölcsönt, akkor habozás nélkül megteszed. Pontosan ezt láthattuk a futamon is, ami egyszerűen hihetetlen volt. Csak kuncogtam, amikor néztem őket.”

„Vezetés közben semmit sem felejtesz el, ilyenkor mindent beleadsz. Amikor Max felzárkózott, az játszódhatott le benne, hogy ha te így játszol, én is képes vagyok ugyanerre a játékra.”

„Csodálatos volt látni, mennyire agresszívan és elszántan küzdöttek egymással, valamint azt is, hogy Lewis milyen magabiztosan támad ezzel az autóval.”

Hozzászólok