Amikor az Aston Martin és a Honda bejelentette a partnerségét, a közvélemény és vélhetően a silverstone-i gárda is arra a domináns erőforrásra gondolt, amely a négyszeres világbajnok Max Verstappen korai sikereit is megalapozta. A valóság azonban teljesen más képet fest, a japánok motorsport-részlegének tényleges állapotával pedig csak az idei szezont megelőző hónapokban szembesült a csapatvezetés.
A melbourne-i idénynyitó hétvégéjén eleve rengeteg szó esett a japánok akkumulátor-problémáiról, ám Adrian Newey egy sokkal súlyosabb történetről rántotta le a leplet. A legendás tervezőzseni elárulta, hogy az Aston Martin egészen tavaly év végéig abban a hitben élt, hogy a Red Bull-korszakból ismert mérnöki gárdával fognak együttműködni.
„Nem, mi erről egyáltalán nem tudtunk, és csak tavaly novemberben szembesültünk a valósággal, amikor Lawrence Stroll-lal és Andy Cowell-lel Tokióba utaztunk” – mondta Ausztráliában a szakember, majd hozzátette: „Azért mentünk, mert egyre több pletyka keringett arról, hogy az első versenyre nem fogják elérni a kitűzött teljesítményt, és ekkor derült ki, hogy az eredeti csapat nagy része nem tért vissza a munkához.”
Ez a felismerés meglehetősen váratlanul érte a briteket, hiszen a hivatalos megállapodást már jóval korábban megkötötték, így lényegében zsákbamacskát vettek. Vatanabe Kodzsi, a Honda Racing Corporation elnöke Szuzukában reagált a feszült helyzetre, és az egész történetet egy összetett vállalati kommunikációs zavarként írta le.
„Alapvetően úgy gondolom, hogy ez egy félreértés, hiszen a mi irányelvünk az, hogy a motorsportban dolgozó mérnököket rendszeresen átirányítjuk a sorozatgyártásba vagy más fejlett technológiákhoz, például repülőgépekhez és hasonló projektekhez” – fogalmazott a japán vezető, miközben elismerte: „A szervezet újjáépítése valóban időbe telt, amitől Newey joggal tarthatott, de mostanra már megfelelő szervezettel és szakértelemmel rendelkezünk.”
Szétszéledt a sikercsapat
A jelenlegi krízis gyökerei a Honda korábbi, sokat vitatott döntéséig nyúlnak vissza. Miután 2021 végén hivatalosan kivonultak a sportágból, a Forma–1-es tevékenységüket drasztikusan visszavágták, a magasan képzett szakembereket pedig szétszórták a vállalaton belül, így sokan utcai autókon, motorkerékpárokon vagy éppen napelemeken kezdtek el dolgozni.
„2021 végén leállítottuk a Forma–1-es tevékenységünket, majd csak később jelentettük be a visszatérést, így volt egy időszak, amikor meglehetősen korlátozottan voltunk jelen a kategóriában” – nyilatkozta Vatanabe, majd hozzátette: „Emiatt rengeteg időt emésztett fel a struktúra újraépítése és a fejlesztések újraindítása.”
Mire a vezetőség elhatározta a visszatérést, a régi sikercsapatot személyes és logisztikai okok miatt már lehetetlen volt újra összehozni. A jelenlegi gárda felépítése így jelentősen eltér a korábbitól, ami komoly tapasztalathiányt eredményezett a projekt újraindításakor.
Hatalmas a lemaradás a riválisokhoz képest
A késlekedés és a tapasztalat hiánya hatalmas hátrányba sodorta a japán márkát, ám a HRC elnöke szerint az Aston Martinnal való kapcsolatuk a nehézségek ellenére is kiválóan működik. Külön kiemelte Kakuda Tecuja projektvezető és Enrico Cardile technikai igazgató szoros együttműködését, valamint biztosított mindenkit arról, hogy a személyes viszonya is teljesen rendben van az istálló vezérkarával.
A megcsúszott kezdés azonban nem az egyetlen probléma, az aktuális szezonban ugyanis eddig rejtett műszaki gondok is hátráltatják a feleket. Az erőforrás a tesztpadi járatások során még jól teljesített, ám a kasztniba szerelve olyan kritikus vibrációs problémák léptek fel, amelyeket a motoroldalról önmagában képtelenség orvosolni.
„A legnehezebb pont az, hogy a többiekhez képest valamivel később kezdtük el a fejlesztést, ráadásul a próbapados teszteken a vibráció még elfogadható szinten volt” – értékelte a helyzetet Vatanabe, miközben egyértelművé tette: „Amint beépítettük a motorokat a valódi autókba, ez a rezonancia sokkal nagyobbá vált, így ezt a problémát nyilvánvalóan közösen, a kasztni fejlesztésével összhangban kell megoldanunk az Aston Martinnal.”

