Törő Ferenc|2026. 02. 05. 12:00
Bár a csapatfőnök már nincs a fedélzeten, a Red Bull új korszaka és a saját motorprojekt sikere egyelőre igazolja azt a jövőképet, amivel maradásra bírta holland sztárját.

Bár a Red Bull éppen első teljes szezonjára készül Christian Horner irányítása nélkül, a korábbi csapatfőnök hatása még mindig érezhető az idei autón, ugyanis a mostani technikai alapokat még az ő regnálása alatt fektették le. Az osztrák tulajdonú alakulat történelmében most először fordul elő, hogy saját fejlesztésű erőforrást használnak, miután stratégiai partnerségre léptek a Forddal.

A történet ismert: a Red Bull kezdetben a Porschéval tárgyalt, ám Horner vezetése alatt végül az amerikai autóipari óriással kötöttek megállapodást. A brit szakember rengeteg mérnököt csábított át a rivális Mercedestől, hogy felépítse a Red Bull Powertrains projektet, ám a tavalyi Brit Nagydíj után a vállalat menesztette őt pozíciójából.

Max Verstappen és újdonsült csapattársa, Isack Hadjar így most azoknak a döntéseknek az eredményeit élvezheti a 2026-os felkészülés során, amelyeket még a korábbi vezér hozott meg.

A barcelonai tesztek után a Sky Sports két szakértője, Martin Brundle és Ted Kravitz elemezte a látottakat, és arra jutottak, hogy Horner egyik legfontosabb Verstappennek tett ígérete már most valósággá vált.

Kravitz a The F1 Show adásában vetette fel a témát kollégájának. „Martin, mit szólnál, ha játszanánk egy kört a 'Christian Hornernek igaza volt?' játékból?” – tette fel a kérdést a riporter, majd rögtön ki is fejtette, mire gondol pontosan.

„Az első dolog ezzel kapcsolatban az, amikor megpróbálta megnyugtatni Max Verstappent, hogy ne igazoljon át a Mercedeshez, mert minden rendben lesz. Nem tudjuk, ki lesz jó 2026-ban, de igaza volt Hornernek abban, hogy a Red Bull Powertrains motorja valójában nagyon jó? Megbízható.”

A bokszutcai riporter kitért a technikai pletykákra is, a paddockban ugyanis azt beszélik, hogy a csapat a Mercedesszel együtt talált egy kiskaput a sűrítési aránnyal kapcsolatban. Bár ezt hivatalosan igyekeznek cáfolni, az RB22 mindenesetre lenyűgözőnek tűnik. „Vajon igaza volt Hornernek, amikor arról biztosította Maxot, hogy a 2026-os Red Bull rendben lesz?” – zárta gondolatmenetét Kravitz.

Brundle egyetértett kollégája felvetésével, hiszen a pályán látottak önmagukért beszélnek. „Nos, nagyon úgy tűnik, nem igaz?” – vágta rá a korábbi versenyző, majd részletesebben is értékelte a helyzetet. „Úgy gondolom, az erőforrás mindkét csapatnál jól teljesített, és látszik, hogy évek óta dolgoznak rajta, rengeteg pénzt öltek bele. Már közel két éve, amikor körbejártam a gyárat, azt mondtam: te jó ég, ez hihetetlen.”

A szakkommentátor szerint tehát egyáltalán nem váratlan, hogy a Red Bull felkészülten érkezett az új érába. „Nem lepődhetünk meg túlságosan azon, hogy tényleg egy tisztességes termékkel álltak elő, de majd meglátjuk, hogyan alakul az üzemanyag-kérdés, ami idén rendkívül fontos lesz. Az energia-visszanyerés és az autók versenyképessége döntő tényező lehet” – összegezte várakozásait Brundle.

Élő közvetítés