Extrém hőségriasztással indul a hétvége Monzában, az FIA ugyanis hivatalos figyelmeztetést adott ki az Olasz Nagydíjra. A mérések alapján a pálya aszfaltjának hőmérséklete akár a 60 Celsius-fokot is elérheti a következő napokban.
A rendkívüli meleg komoly kihívás elé állítja a csapatokat a beállítások terén. A nagy sebességű aszfaltcsíkon a megfelelő leszorítóerő és a végsebesség kényes egyensúlyát kell megtalálniuk, ráadásul több istálló jelentős fejlesztési csomaggal készült a hétvégére.
A Ferrari egy teljesen új motorral vág neki a hazai futamának, míg az Audi egy átdolgozott sebességváltót vet be. A McLaren és a Racing Bulls új szárnyakkal kísérletezik, Adrian Newey pedig megerősítette az Aston Martin fejlesztéseit a SoyMotor szerint.
A pilóták soraiban is akad kényszerű változás, mivel Isack Hadjar még nem épült fel a nyári szünetben elszenvedett csuklósérüléséből. A Red Bull emiatt változatlanul hagyta a legutóbb látott felállását.
Liam Lawson ülhet be a versenyautóba Max Verstappen mellé, míg Júki Cunoda a Racing Bulls színeiben vág neki a monzai hétvégének.
Különleges autóval tűnt fel Hamilton
Lewis Hamilton óriási feltűnést keltett a megérkezésekor, amikor egy igazán ritka jármű volánjánál gurult be a pályára. A Ferrari brit versenyzője egy frissen restaurált F40-es modellt vezetett, amely azonnal a figyelem középpontjába került.
A legendás autó Hamilton elmondása alapján a gyerekkori álomautója. A Maranellóban alapos munkával újjáépített példány korábban több mint harminc éven át állt egy garázsban, mielőtt most újra kigurulhatott az utakra.
