Mivel a következő szezontól az olaszok biztosítanak majd erőforrásokat az újonnan érkező Cadillacnek, ezért hamar híre ment, hogy ők segíthetnek majd nekik abban is, hogy a valódi pályán is tesztelhessenek még 2026 előtt. Erre pedig most sor is fog kerülni, hiszen az amerikaiak csütörtökön és pénteken fognak gyakorolni az imolai aszfaltcsíkon.
A Ferrari volt olyan kedves, hogy kölcsönadja nekik a korábbi autóját, amellyel egyébként Charles Leclerc testvére, Arthur Leclerc Fioranóban már körözött egy kicsit, hogy az SF-23-as megfelelő állapotban és problémamentesen kerüljön a Cadillac kezébe. Erről egyébként az olasz Autoracer számolt be nemrég.
Ők azt is tudni vélik, hogy a Ferrari nem a megszokott festéssel, hanem tulajdonképpen „csupaszon”, karbonfeketén fog pályára gurulni majd Perezzel a volánnál. Az idei szezont kiülni kényszerülő mexikói ezzel a 2024-es szezonfinálét követően először vezethet majd élesben F1-es masinát, és így ő is megkezdheti a visszarázódást.
Ez a teszt azért is fontos a Cadillac számára, mert a szimulátoros munkát és a felkészülést ugyan már megkezdték egy ideje, de a versenypályán még nem dolgozott együtt a csapat, így a szerelőknek, a mérnököknek és a pilótának is lehetősége lesz jobban összeszokni és kiismerni a különböző folyamatokat, hogy a jövő év eleje már ne ezzel menjen el.
A teszt kapcsán érdekesség még, hogy Fred Vasseur csapatvezető elárulta, a kétnapos gyakorlás az ő tesztlehetőségeikből megy el. Az idei szabályok szerint az istállóknak 20 nap áll a rendelkezésükre, hogy korábbi (legalább kétéves) autókkal körözzenek, a Cadillac imolai tesztje pedig bele fog tartozni az olaszok 20 napjába.
Perez egyébként már ott van a Ferrarinál, és a hírek szerint üléspróbán is részt vett, miközben jó eséllyel azt is figyeli, hogy Arthur Leclerc miként porolja le a korábbi versenyautót.
-crop-1200x800.jpg)