Az Olasz Nagydíjon megszerzett győzelem különleges jelentőséggel bírt Laurent Mekies számára, aki első alkalommal ünnepelhetett diadalt a Red Bull élén, miután Max Verstappen magabiztos teljesítménnyel uralta a monzai futamot.
A négyszeres világbajnok 19 másodperces előnnyel zárta a futamot Lando Norris előtt, ami azért is figyelemre méltó eredmény, mert a Red Bull technikai áttörést ért el a háttérben, amelynek köszönhetően olyan pályán tudták legyőzni a McLarent, ahol 2024-ben még jelentős hátrányban voltak. Mindez természetesen elsősorban a mérnökök kemény munkájának köszönhető, ugyanakkor a kulisszák mögött zajló változások is hozzájárultak a sikerhez.
Ronald Vording, a Motorsport Netherlands podcast munkatársa szerint Mekies gyökeresen más megközelítést alkalmaz, mint amit korábban Christian Horner képviselt a csapatnál. A korábbi csapatfőnök és a Red Bull részvényesei közötti konfliktus közismert volt a paddockban, hiszen folyamatos hatalmi harc zajlott köztük és az osztrák menedzsment között.
Bár Horner mindvégig élvezte a thai többségi tulajdonosok támogatását, a gyengülő eredmények miatt pozíciója egyre bizonytalanabbá vált, végül pedig a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy Mekies személyében új vezetőt állítanak a csapat élére. Az új csapatfőnök azóta olyan változtatásokat vezetett be, amelyek pozitív hatással voltak a pályán mutatott teljesítményre.
„Tulajdonképpen pont az ellenkezője annak, ami Horner körül zajlott korábban, hiszen különösen a részvényesekkel folytatott hatalmi harcban megfigyelhető volt egyfajta ellenállás Horner részéről, aki azt próbálta eladni a tulajdonosoknak, hogy ő az egyedüli záloga a sikernek – ez a narratíva azonban idén teljesen összeomlott" – magyarázta Vording, majd hozzátette: „Mekies most éppen az ellenkező utat választotta, amikor azt kommunikálja, hogy nem az ő érdeme a siker, hanem a csapaté és Max-é."
Verstappen szerint Mekies józan megoldásokat hoz
A négyszeres világbajnok elismerően nyilatkozott az új csapatfőnökről, kiemelve mérnöki hátterét és azt, hogy képes a megfelelő irányba terelni a csapatot praktikus megoldásokkal. „Laurent mérnöki háttere révén a megfelelő kérdéseket teszi fel a szakembereknek – józan, gyakorlatias kérdéseket –, és úgy gondolom, ez nagyon jól működik" – fogalmazott Verstappen az Olasz Nagydíj után tartott sajtótájékoztatón.
Az monzai diadal volt Verstappen első győzelme az Emilia-Romagna Nagydíj óta, amely még májusban rendeztek, és egyben az idei szezon első olyan futama, ahol a Red Bull komoly előnnyel zárhatott a rivális McLaren előtt. Ugyan a bajnokság hátralévő részében valószínűleg legfeljebb a konstruktőri tabella második helyéért harcolhatnak, a mutatott teljesítmény mindenképpen biztató jeleket mutat a szezon második felére nézve.
Szólj hozzá a cikkhez a lenti hozzászólás-fülnél!