Bár a 2026-os szezon előtti tesztsorozat bizakodásra ad okot Maranellóban, a Netflix népszerű sorozata, a *Drive to Survive* legújabb epizódjai visszaröpítik a nézőket a Scuderia számára kínszenvedéssel teli tavalyi évbe. A Ferrari 2025-ben hamar elveszítette a fonalat a domináns McLarennel szemben, a versenyzők frusztrációja pedig most, a kulisszák mögötti felvételeken is jól látszik. Charles Leclerc azonban nem vesztette el a humorérzékét, és egy meglepő hasonlattal élt a csapat teljesítményét illetően.
A monacói pilóta a kamerák előtt egy Miami Nagydíjhoz kapcsolódó marketingeseményt idézett fel, ahol a versenyzők életnagyságú, építőkockákból összerakott autókkal „versenyeztek” egymás ellen. A tavalyi SF-25-ös modell gyengeségeit ismerve Leclerc némi szarkazmussal értékelte az évet.
„Az a verseny tiszta káosz volt, de valószínűleg az volt a szezonunk legjobb futama!” – mondta nevetve a monacói a LEGO-s eseményről, utalva arra, hogy a játékkockákból épített konstrukció talán még élvezetesebb is volt vezetni, mint a valódi versenyautójukat.
A tavalyi év valóban fekete folt a csapat történetében, ugyanis a kezdeti, téli lelkesedés hamar alábbhagyott. A McLaren viszonylag rövid időn belül behozhatatlan előnyre tett szert, ami drasztikus lépésre kényszerítette az olaszokat. Frédéric Vasseur csapatfőnök még a nyár előtt úgy döntött, hogy leállítják az aktuális autó fejlesztését, és minden erőforrást a 2026-os szabályrendszerre csoportosítanak át. Ez a döntés, bár logikusnak tűnt, a csapat moráljára súlyos csapást mért, hiszen a szezon második felét gyakorlatilag érdemi célok nélkül kellett végigcsinálniuk.
A statisztikák is alátámasztják Leclerc keserű humorát. A vörösök mindössze hét dobogós helyezést tudtak felmutatni a huszonnégy futamos naptárban, és ezeket mind a monacói szerezte meg, tartva a lelket a csapatban.
Lewis Hamilton számára talán még fájdalmasabb volt a tavalyi év. A hétszeres világbajnok, aki nagy reményekkel érkezett Maranellóba, nem tudott beleszólni az élmezőny csatáiba. A brit legenda legjobb eredményei közé négy darab negyedik hely tartozott, illetve egyetlen részsiker a Kínai Nagydíj sprintfutamán, ami édeskevésnek bizonyult a szurkolók és a saját elvárásaihoz képest.
A rémálomnak azonban úgy tűnik, vége, és az idei bahreini tesztek eredményei alapján az új, SF-26-os kódjelű modell már nem csak játékból lehet gyors, a csapatnál pedig bíznak benne, hogy idén már nem egy LEGO-verseny lesz a szezon fénypontja.
