Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2026. 07. 02. 10:48
Jenson Button szerint Charles Leclerc komoly gödörben van, a csapattársa elleni veresége pedig aggasztó jeleket mutat.

Az osztrák futamon Lewis Hamilton az 5. helyen ért célba, miközben Charles Leclerc csak a 8. pozíciót szerezte meg. Ez már az egymást követő ötödik olyan versenyhétvége volt, amelyen a brit pilóta jobbnak bizonyult csapattársánál a nagydíjon. A helyzet jelentős változást mutat 2025-höz képest, amikor a hétszeres világbajnok mindössze három alkalommal tudta legyőzni a monacóit.

Miközben Hamilton a ferraris pályafutása eddigi legjobb formáját mutatja, Leclerc látványosan küszködik az autóban. Könnyen előfordulhat, hogy a brit klasszis lesz Carlos Sainz után a második olyan pilóta, aki egy teljes szezon során le tudja győzni a maranellóiak kedvencét azonos technikával.

Jenson Button azon kevés versenyzők egyike, akiknek korábban sikerült házon belül legyőzniük Hamiltont, még a McLarennél töltött éveik során. Az F1 Oversteer szerint az egyszeres világbajnok igyekezett néhány hasznos tanáccsal ellátni a nehéz helyzetben lévő monacóit, ám azt is elárulta, hogy látott valami szokatlant a két pilóta ausztriai csatájában.

Leclerc ugyan a Red Bull Ringen rendezett időmérő edzésen még Hamilton előtt végzett, a vasárnapi futamon azonban ismét megmutatkoztak a versenytempóval kapcsolatos problémái. Hamilton a hétvége előtt még a győzelemre is esélyesnek tűnt, ám a komoly gumikopás végül szertefoszlatta a reményeit. Button szerint a két versenyző formája mögött az autók viselkedése áll.

Technikai különbségek és egyéni vezetési stílus

„Sok múlik a szabályokon, illetve azon, miként változtak meg az autók a tavalyi évhez képest. A tavalyi konstrukció jobban feküdt Charles-nak, míg a mostani inkább Lewisnak kedvez. Ezen túl kell lépni, egyúttal a lehető legkeményebben kell együtt dolgozni a mérnökökkel, hogy az autó fejlesztését egy kicsit a saját irányodba tereld. Nem működik a garázs másik oldalán lévő versenyző beállításainak másolása, ha eltérő a vezetési stílusod” – magyarázta a helyzetet Button.

A szakértő úgy véli, Leclerc idei legnagyobb problémáját a gyakori balesetek és pályaelhagyások jelentik, amelyek óhatatlanul rombolják a versenyző önbizalmát.

Lelki tényezők és a kilábalás lehetősége

„Ez határozottan hátráltat, ráadásul a magabiztosságodból is elvesz valamennyit. Charles-nak valamilyen okból fékproblémái is voltak, ráadásul beszállítót is váltott a fékanyagok tekintetében, ám ez sem segített rajta a legutóbbi futamon. Számomra az volt a fura, hogy Charles mindig különösen gyors, ám az osztrák pályán egyszerűen nem volt meg a tempója Lewiséhoz képest, pedig az incidensei ellenére korábban mindig bízhatott a sebességében” – mondta Button.

A korábbi McLaren-pilóta bízik benne, hogy a monacói versenyző képes lesz túllépni a jelenlegi nehézségeken, még akkor is, ha ez a Ferrari pilótájának személyisége miatt nem lesz egyszerű feladat.

„A szezon során ez még változni fog, hiszen bizonyos pályák jobban fekszenek egyes versenyzőknek, ráadásul mindannyian tudjuk, milyen tehetséges Charles, így biztosan magára talál majd. Ő azonban nagyon érzelmes típus, ezért egy ilyen gödörből néha nehéz egyedül kilábalni, ehhez pedig erős emberekre van szüksége maga körül, akik véleményem szerint meg is vannak mellette” – zárta gondolatait Button.

Hozzászólok
(2)