Charles Leclerc nem kertelt a Katari Nagydíj után, amikor arról beszélt, mennyire eseménytelennek érezte a versenyt: annyira, hogy közben a világbajnoki pontverseny lehetséges kimenetelein gondolkodott a Ferrari volánja mögött ülve.
A Ferrari számára nem alakult fényesen a hétvége Loszaílban. A sprintversenyen egyik autó sem szerzett pontot, míg a vasárnapi futamon Leclerc a nyolcadik, csapattársa, Lewis Hamilton pedig a tizenkettedik helyen zárt. A monacói pilóta már a második körben visszacsúszott a 11. helyre, miután Nico Hülkenberg megelőzte az első kanyarban. Később Pierre Gasly és a német összeakadásából, majd Isack Hadjar defektjéből profitálva tudott néhány pozíciót előrelépni.
Bár végül némi pontot sikerült mentenie, Leclerc elmondása szerint a Ferrari SF-25 viselkedése alig javult a hétvége korábbi szakaszaihoz képest.
„Egyáltalán nem volt meg a bizalmam az autóban. Tempónk sem volt, gyakorlatilag semmink nem volt” – fogalmazott a verseny után, majd hozzátette: „Őszintén szólva örülök, hogy vége van ennek a hétvégének. Az első körtől az utolsóig frusztráló volt az egész.”
A szombati sprint első körében történt incidens után Leclerc teljesen elvesztette a bizalmát az autóban, és ez végigkísérte a teljes versenyhétvégét.
„Egyetlen olyan kör sem volt, amikor versenyképesek lettünk volna. Ez az egész nagyon frusztráló volt” – mondta, majd kitért arra is, hogy nemcsak a futamon, de már az időmérőn is komoly nehézségekkel küzdött. „A verseny talán egy árnyalattal könnyebb volt, de a tempó ott sem volt meg. Az időmérő viszont hihetetlenül nehéz volt, alig tudtam az autót pályán tartani.”
A bajnoki csata számolgatása lett a verseny legizgalmasabb része
A verseny annyira eseménytelenül telt Leclerc számára, hogy volt ideje figyelni a pálya körül elhelyezett kivetítőket, és közben a világbajnoki pontverseny állását elemezgette magában. Mivel Max Verstappen győzött, és ezzel életben tartotta esélyeit, Leclerc is elkezdte fejben számolgatni, hogy alakulhat a végső küzdelem.
„Ez egy nehéz helyzet. Ilyenkor, amikor ennyire szoros a pontkülönbség, bármi megtörténhet” – mondta, majd így folytatta: „Szerintem valószínűleg Lando és Max között fog eldőlni, de tényleg bármi lehet, főleg ekkora feszültségnél. Egy-egy ütközés is hatalmas szerepet játszhat, miközben mindenki pozíciókért harcol.”
Leclerc elismerte, hogy a saját versenye meglehetősen unalmas volt, így legalább azzal próbálta lekötni magát, hogy figyelte a képernyőket, és próbálta kiszámolni a bajnoki esélyeket. „Ez volt a legizgalmasabb része a versenyemnek. Minden más csak unalom volt. Remélem, hogy legalább az abu-dzabi szezonzáró izgalmas lesz.”
Bár örül annak, hogy a három esélyes között kiélezett csata várható az utolsó futamon, csalódottan beszélt arról, hogy ő maga nem lehet részese ennek. „Amikor három pilóta is esélyes az utolsó verseny előtt, az mindig jó dolog. Bárcsak én is köztük lennék. Az a célom, hogy a győzelemért harcoljak, és jó látni ezeket a csatákat, de még jobb lenne, ha én is ott lennék közöttük.”
Egy utolsó dobogós helyezésben reménykedik
A Ferrari már biztosan a negyedik helyen zárja a konstruktőri bajnokságot, így Leclerc számára egyértelmű cél maradt hátra: méltóképpen befejezni a szezont, lehetőleg egy dobogós helyezéssel Abu-Dzabiban.
Amikor arról kérdezték, örül-e, hogy véget ér a 2025-ös idény, így válaszolt: „Egyfelől igen, de közben nagyon várom Abu-Dzabit, mert szeretném egy kicsit pozitívabb hangulatban lezárni az évet. Jó lenne úgy elmenni a téli szünetre, hogy nem két ilyen hétvégével a hátunk mögött tesszük.”
„Szörnyű lenne, ha így kellene lezárni az évet, úgyhogy remélem, sikerül egy jobb hétvégét futnunk” – tette hozzá. „Szeretnék minél előbb túllenni rajta, de úgy, hogy valami pozitívummal zárjuk. Mindent meg fogok tenni, hogy kihozzuk a maximumot az autóból, és talán még egyszer felállhatok a dobogóra az idén.”
Ugyanakkor hozzátette, hogy a győzelem már irreális célkitűzés lenne: „A győzelem nem tűnik reálisnak, de egy dobogóban tényleg reménykedem. Viszont egy ilyen hétvége után nem sok mindenbe tudok kapaszkodni.”
