Charles Leclerc számára a 2025-ös szezon hajrája nem hozta meg a várt eredményeket, és ezt ő maga sem tagadja. A Ferrari versenyzője Katar után csalódottan értékelt, ugyanakkor reméli, hogy az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj legalább egy kis elégtételt nyújthat majd.
„Egyfelől már alig várom, hogy vége legyen az idénynek, másfelől viszont nagyon szeretnék úgy megérkezni Abu-Dzabiba, hogy ott végre egy pozitívabb hétvégét zárhatunk” – fogalmazott Leclerc, aki hetedik szezonját tölti a maranellói csapatnál, és továbbra is kitartóan bízik abban, hogy egyszer eljön az áttörés.
A monacói pilóta hozzátette, hogy bár az elmúlt két hétvége nem alakult jól, nem adja fel a reményt, hogy legalább az év utolsó versenyén sikerül javítani.
„Elég nyomasztó érzés lenne így elmenni nyaralni, két ilyen hétvége után. Éppen ezért bízom benne, hogy Abu-Dzabiban jobb eredményt tudunk elérni” – mondta, emlékeztetve arra, hogy tavaly a 19. helyről rajtolva a dobogó harmadik fokáig jutott a Yas Marina pályán. Akkor ez sem volt elég ahhoz, hogy a Ferrari elhódítsa a konstruktőri második helyet a McLarentől, de a teljesítmény biztató volt.
Miközben a Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur még Las Vegasban is arról beszélt, hogy céljuk egy győzelem megszerzése Lusail és Abu-Dzabi között, Leclerc jóval óvatosabban fogalmazott.
„Mindent megteszek azért, hogy legalább egyszer még idén felállhassak a dobogóra. A győzelemért küzdeni most elég irreális lenne, de a dobogóban őszintén bízom. Bár, ha őszinte akarok lenni, egy ilyen hétvége után már ebben is kevés reményt látok…” – mondta, utalva arra, mennyire csalódott a legutóbbi futam teljesítménye miatt.
A Ferrari számára a szezon utolsó versenye már nem a bajnoki címről szól - és a konstruktőri helyezés sem téma már - hanem inkább arról, hogy méltóképpen zárják le az idényt, és valamiféle lendületet vihessenek magukkal a 2026-os, szabályváltozásokkal teli szezonra.
