A Katari Nagydíjat követően újra fellángoltak a viták a McLaren háza táján, miután Oscar Piastri győzelmi esélyei egy vitatott stratégiai döntés miatt szertefoszlottak. A csapat a biztonsági autós fázis alatt, a hetedik körben nem hívta ki bokszba az ausztrált, így végül lemaradt a dobogó legfelső fokáról. A döntést sokan értetlenül fogadták, egyre több bennfentes véli úgy, hogy Piastri rendszeresen hátrányba kerül Lando Norris-szal szemben.
Andrea Stella csapatfőnök a verseny után azzal indokolta a döntést, hogy nem akarták a két pilótát egyszerre kihívni, mivel attól tartottak, hogy a bokszutcában kialakuló torlódás miatt mindketten forgalomba térnének vissza. A paddockban azonban sokan úgy értelmezték a történteket, hogy a McLaren inkább lemondott a győzelemről, csak hogy ne kockáztassa Norris pozícióját.
A rutinos ausztrál újságíró, Julian Linden – aki korábban a Reutersnél és az Autosportnál is dolgozott – a The Australian hasábjain kemény kritikát fogalmazott meg a McLarennel szemben. Mint írta, „Oscar Piastri úgy küzd a világbajnoki címért, mintha egyik kezét hátrakötötték volna, miközben a csapaton belüli megkülönböztetés lassan teljesen aláássa az idényét”. Hozzátette, hogy nemcsak az autók kerekei pörögnek gyorsan, hanem a McLaren PR-osai is túlóráznak, hogy elhárítsák a vádakat, miszerint nyíltan előnyben részesítik Norrist.
Egyre több a jel a csapaton belüli feszültségre
Linden szerint az ausztrál közönség egyre kevésbé hisz a McLaren narratívájában, miszerint mindkét versenyző egyenlő bánásmódban részesül. „Az egész szezon során ezt ismételgették, de mostanra senki sem veszi komolyan. Már korábban is sokan úgy látták, hogy Piastri rendszeresen hátrányt szenved el, de Katar volt az utolsó csepp a pohárban” – írta.
A Katari Nagydíj utáni dobogós ünneplés is sokaknak szemet szúrt. Míg más csapatoknál több tucatnyi szerelő és mérnök ünnepelte a pilótáikat, a McLaren részéről mindössze két ember jelent meg Piastri mellett. Linden szerint ez is jól mutatja, milyen feszültségek húzódnak meg a háttérben.
„Ha a McLaren azt hitte, hogy ezt senki nem fogja észrevenni, nagyot tévedett. Piastri biztosan észrevette. A kulisszák mögött kemény szavak hangzottak el.”
A fotós Kym Illman szerint sem volt őszinte a csapat viselkedése. Mint emlékeztetett, Zak Brown egy öleléssel próbálta kiengesztelni Piastrit, miközben félbeszakította az egyik tévéinterjúját – a közösségi médiában azonban sokan PR-fogásként értékelték a jelenetet. „Piastrit még az Abu-Dzabi Nagydíj különleges festésének bemutatójáról is leparancsolták a színpadról, hogy Brown és Norris együtt szerepelhessen a fotókon” – tette hozzá.
Ausztrál sajtótilalom és egyre fogyó türelem
Linden szerint Piastri egyre inkább elveszíti a türelmét. Menedzsere, Mark Webber már hosszabb ideje elégedetlen a helyzettel, de a sajtónak nem hajlandó nyilatkozni a belső ügyekről.
Mostanra azonban Piastri is elérhetetlenné vált az ausztrál sajtó számára – Linden információi szerint nem saját döntésből.
„A katari fiaskó után a mérnökeinek csak annyit mondott, hogy szóhoz sem jut, pedig látszott rajta, hogy legszívesebben mindent kiöntene magából. Nem meglepő, hogy a McLaren most megtiltotta neki, hogy külön interjúkat adjon az ausztrál médiának, éppen karrierje legnagyobb versenye előtt, arra hivatkozva, hogy túl elfoglalt” – írta Linden. A csapat ezzel kapcsolatban nem reagált a megkeresésekre, de több bennfentes is megerősítette az értesülést.
Érdekesség, hogy a brit sajtóval továbbra is beszélhet Piastri, miközben Norris pedig minden verseny előtt exkluzív interjúkat ad az angol médiának.
A jelek komoly nézeteltérések és érdekellentétek húzódhatnak meg a háttérben a McLarennél, ami így vagy úgy, de a bajnokság végkimenetelére is rányomhatja majd a bélyegét.
