Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Meghökkentő felvetés látott napvilágot a paddockban, miután sokan szeretnék más körülmények között próbára tenni Max Verstappent.

A Red Bull Racing hullámzó formája miatt egyre meglepőbb elképzelések látnak napvilágot a paddockban. Felmerült például az a gondolat is, hogy Max Verstappen akár a Racing Bulls autójába is beülhetne egy megmérettetésre.

A felvetés alapját az adja, hogy a fiókcsapat bizonyos körülmények között meglepően közel kerül az anyaistállóhoz. A Milton Keynes-ieknek figyelniük kell a teljesítményükre, hiszen a történelem során fordult már elő olyan eset, amikor a junior csapat megelőzte az első számú istállót.

A témáról az Up To Speed podcast műsorában beszélgettek a szakértők a Holland Nagydíj tapasztalatait elemezve. Naomi Schiff elsősorban Liam Lawson teljesítményét méltatta a hollandiai hétvége után.

„Tudom, hogy Max szerint ezek a versenygépek kevesebb kihívást jelentenek a pilótáknak, mert ritkábban kell a határon autózni. Nem tudom, hogy ez csupán magyarázat volt-e arra, miért került hozzá ennyire közel Liam. Ez a kritika valószínűleg inkább a Forma–1 jelenlegi állapotának szólt” – nyilatkozta Naomi Schiff.

Will Buxton teljesen egyetértett a látottakkal, miközben felhívta a figyelmet arra az óriási teherre, amely a pilóták vállát nyomta. Lawson és Júki Cunoda a pályafutásuk szempontjából döntő lehetőség előtt álltak.

„Júki továbbra is arról álmodik, hogy megragadja a lehetőséget a legjobbak között, ezt a sanszot pedig nem szabad elpuskázni. Liam számára ez a hétvége a múlt démonainak elűzéséről szólt. Igazolta, hogy rászolgált a bizalomra, és bebizonyította, hogy már korábban is számíthattak volna rá” – nyilatkozta a szakértő.

A fiókcsapatok létjogosultsága komoly vitákat vált ki a sportágban - számolt be róla a F1 Maximaal. Zak Brown korábban határozottan szót emelt az istállók közötti mindennemű technikai együttműködés ellen.

David Coulthard szerint a McLaren elnöke valószínűleg másképp vélekedne, ha a saját csapatának is lenne egy fiókcsapata. A korábbi versenyző szerint pályán történő stratégiai összejátszásról szó sincs, a junior pilóták ugyanakkor természetesen nem fognak az anyacsapat útjába állni.

Will Buxton azonban kifejezetten elutasítja ezt a hozzáállást. A szakíró szerint a rajtrács a legértékesebb helyek egyike, így igazságtalan, ha egyes versenyzők szándékosan elkerülik a harcot a vezető csapat pilótáival.

Régi sebek a múltból

A páros közötti szoros kapcsolat nem új keletű a Forma–1-ben. A 90-es évek közepén a Benetton a Ligier csapatában szerzett részesedést, 2007-ben pedig a Red Bull és a Toro Rosso szinte teljesen azonos konstrukcióval gurult pályára.

David Coulthard számára ez kellemetlen emlékeket idéz fel. A skót pilóta éppen a Milton Keynes-i csapatnál versenyzett, amikor a Toro Rosso rendszeresen gyorsabbnak bizonyult náluk, Sebastian Vettel pedig 2008-ban futamot nyert Monzában.

„Egy régi sebet téptél fel ezzel. Mark Webberrel tapasztalt futamgyőztesként álltunk ott, miközben gratulálnunk kellett a junior csapatnak. Az ő autójuk egy Adrian Newey által tervezett váz volt, amelybe erősebb Ferrari-motort szereltek, miközben mi a Renault erőforrását használtuk. Szörnyű érzés volt” – emlékezett vissza a skót pilóta.

Bonyolultabb helyzet a jelenben

A jelenlegi viszonyok tekintetében Naomi Schiff egy meglepő pletykára hívta fel a figyelmet. Sokan állítják, hogy szívesen megnéznék Max Verstappent a Racing Bulls autójában, mert az a versenygép sokak szerint könnyebben vezethető.

„Azt beszélik, hogy a Racing Bulls konstrukciója sokkal kezesebb. Ha a Red Bullnál minden összeáll, abban az autóban nagyobb a potenciál, ám a főcsapat gépe kiszámíthatatlanabb. Egyes vélemények szerint Júkinak könnyebb volt alkalmazkodnia az alaptípushoz, mint Liamnek a Red Bullhoz” – magyarázta a szakértő.

A gyakorlatban azonban nem igazolódott be ez az elmélet. A hétvégi kvalifikáción a Red Bull körülbelül fél másodperces előnyt autóztatott ki a fiókcsapattal szemben. Will Buxton emlékeztetett arra, hogy 2010 óta a szabályzat szigorúan bünteti a nem megengedett adatcserét az istállók között. Manapság a Haas és a Ferrari kapcsolata jelenti a legszorosabb engedélyezett együttműködést a száguldó cirkuszban.

Hozzászólok