Törő Ferenc|2026. 02. 03. 06:10
Mick Schumacher szerint minden IndyCar-verseny egyformán fontos, az Indy 500 sem kivétel.

2026-ban új fejezetet nyit Mick Schumacher pályafutása, hiszen idén először indul az IndyCar mezőnyében. A Rahal Letterman Lanigan Racing újoncaként a teljes idényt végigversenyezheti, amely immár 18 fordulóból áll, miután nemrég Washington, D.C. utcai versenye is felkerült a naptárba.

Bár a legtöbb versenyző számára az Indianapolis 500 különleges helyet foglal el a szezonban, Schumacher másképp látja a helyzetet. Amikor az IndyCar Media Days rendezvényen arról kérdezték, mennyire várja a legendás futamot, így válaszolt: „Őszintén szólva, ugyanolyan izgatott vagyok, mint bármelyik másik verseny előtt. Mindegyik új élmény számomra, ezért nem emelek ki egyet sem a többi közül".

Ez a hozzáállás nem újdonság tőle, ugyanis a hosszútávú világbajnokságban (WEC) is hasonló véleményt hangoztatott a Le Mans-i 24 órásról, amely sokak szerint a szezon csúcspontja volt. „Le Mans lehetett a legnagyobb esemény, de számomra nem volt a legfontosabb" – mondta akkor, és most az Indy 500 kapcsán is hasonlóan fogalmazott: „Minden verseny számít. Így állunk hozzá. Az Indy 500 is csak egy újabb hétvége számunkra".

Az újonc német pilóta már több alkalommal is gyakorolt a Honda szimulátorában, hogy megismerkedjen a számára teljesen új pályákkal. Bár egyelőre nincs kedvenc helyszíne, egyet mégis kiemelt, mégpedig Arlingtont. Ennek oka, hogy a texasi verseny közel van a családjuk ranchához Gordonville-ben, így szinte hazai futamnak érzi.

A dallasi Arlington mellett a Markhamben és Washingtonban rendezett versenyek is teljesen új helyszínek az IndyCar számára, mindhárom utcai pálya vadonatúj lesz. Schumacher szerint ezek az új pályák némi előnyt jelenthetnek számára: „Mivel mindenkinek új lesz, talán nekem is könnyebb dolgom lesz. Persze kihívás is lesz, de örülök, hogy ilyen versenyekkel kezdhetek".

A szezon március 1-jén rajtol St. Petersburg utcai pályáján, amelyet Schumacher a szimulátorban már kipróbált. „Jó volt a szimulátoros edzés St. Pete-ben, de meglepett, mennyire egyenetlen a pálya. Ez nekem újdonság volt, de izgalmas lesz élőben is megtapasztalni" – mondta.

A kaliforniai Laguna Seca pályát is ismeri már virtuálisan, ugyanis ott korábban már versenyzett kisebb Mazda-autókkal a szimulátorban. A híres Corkscrew-kanyarral rendelkező pálya 2026-ban ismét a szezon zárófutama lesz, akárcsak 2019-ben, 2022-ben és 2023-ban.

A valóságban eddig csak egy IndyCar-autót vezetett Schumacher, mégpedig tavaly október 13-án az Indianapolis Motor Speedway belső aszfaltcsíkján. Ezen a pályán édesapja, Michael Schumacher korábban öt alkalommal is diadalmaskodott a Forma–1-es Amerikai Nagydíjon a Ferrari színeiben.

„Nagyon élveztem a tesztet, és különleges érzés volt egy olyan helyen vezetni, ahol apámnak is sok emléke van" – mondta a 26 éves pilóta.

Az IndyCar-pályák többségét ugyan még csak szimulátorból ismeri, de Mick Schumacher bizakodva várja, hogy élőben is megismerkedjen velük. Mint mondja, még sok új impulzus vár rá, de minden egyes versenyhétvégét ugyanolyan lelkesedéssel fogad – függetlenül attól, hogy hol rendezik.

Élő közvetítés