A Ferrarinál komoly döntés született a fejlesztési stratégáról, így a csapat nem a nyári szünet utáni első futamon veti be az új erőforrását. Lewis Hamilton és Charles Leclerc a soron következő Holland Nagydíjon még az ausztriai specifikációval köröz, a régóta várt második motorkorszerűsítés ugyanis csak a monzai Olasz Nagydíjon mutatkozik be.
A fejlesztés közvetlenül az SF-26 két legfőbb hiányosságát célozza meg, vagyis a kigyorsításokat és az energiahatékonyságot. A szezon kezdetén az FIA megállapította, hogy a belső égésű motor legalább négy százalékkal elmaradt a Red Bull mögött, ami a szabályok értelmében két fejlesztési lépcsőt tett lehetővé az olasz gyártó számára.
Az új csomag egyik legfontosabb eleme a módosított turbófeltöltő lesz. A csapat szakemberei több lapátot építenek be a rendszerbe, mivel a korábbi kisebb koncepció már nem hozta a várt előnyöket, különösen a rajtoknál.
A módosítások a teljes hajtáslánc hatékonyságát javítják, miközben jobb kigyorsításokat tesznek lehetővé - adta hírül a Scuderia Fans. A mérnökök célja, hogy megszüntessék a Mercedes elleni lemaradást a fennmaradó hétvégéken.
Az olaszországi premier
A monzai premier időzítése egyben alkatrész-gazdálkodási döntés is. Az ott beszerelt belső égésű motor és turbó lesz az utolsó szabályosan felhasználható elem mindkét pilóta idei keretében. A maranellóiak éppen ezért már a későbbi futamok stratégiai rotációját tervezik. A motorteljesítmény szempontjából kevésbé kritikus Szingapúri Nagydíjon visszatérnek majd egy korábbi egységhez, hogy kíméljék a monzai fejlesztést a nagy tempójú helyszínekre.
A bajnokság állása miatt rendkívül magas a tét. Kimi Antonelli vezeti az összetettet, mögötte Hamilton áll az ötvenpontos hátrányával a második helyen, miközben George Russell a harmadik, Leclerc pedig a negyedik pozíciót foglalja el.
Hamilton számára kiemelten fontos az autó fejlődése, hiszen a brit versenyző a pontverseny legfőbb kihívója a Mercedes fiatal olasz pilótájával szemben. Leclerc lemaradása ugyan nagyobb, a kétautós taktika azonban elengedhetetlen a csapatszintű küzdelemben.
A rivális Mercedesnél szintén akadhatnak nehézségek a monzai hétvégén. Antonelli autójában ugyanis felmerült egy újabb motorcsere lehetősége, ami a megengedett keret túllépése miatt rajtbüntetést vonna maga után.
A bajnoki éllovas esetleges hátrasorolása hatalmas lehetőséget teremthet a Ferrari számára az olaszországi futamon. Előbb viszont a zandvoorti hétvégén kell kihozniuk a maximumot a meglévő csomagból.
