Papíron minden adott Silverstone-ban ahhoz, hogy 2026 az Aston Martin éve legyen. Adott a Lawrence Stroll biztosította végtelen erőforrás, a vadonatúj gyár, a technikai zseni Adrian Newey érkezése, és a volánnál a sikerre éhes Fernando Alonso.
A képlet azonban egy ponton megbicsaklni látszik, mégpedig ott, ahol a legkevesebben várták: a motorpartnernél. A paddockban keringő pletykák és a szakértői vélemények egy irányba mutatnak, miszerint a Honda lehet az a bizonyos Achilles-sarok, amely megrengetheti az ambiciózus projekt alapjait.
A brit Sky Sports szakkommentátora, Martin Brundle a minap egy kifejezetten érdekes beszélgetést idézett fel, amelyet magával a tervezőguruval folytatott. Adrian Newey ugyanis elismerte neki, hogy a japán gyártónak „bizony fel kell zárkóznia”, mivel a Forma–1-ből való kivonulásuk, majd az újbóli visszatérésük megtörte a fejlesztési folyamatosságot. Ez a félmondat pedig alapjaiban kérdőjelezi meg azt a narratívát, hogy az Aston Martin–Honda házasság azonnal az élre repíti a gárdát.
A kasztni mentheti meg a motort?
Ennek fényében érdemes újraértékelni azt, amit az AMR26-os barcelonai bejáratásán láthattunk. A szakma már akkor felkapta a fejét az autó rendkívül agresszív, aerodinamikailag letisztult formáira. Könnyen elképzelhető, hogy nem puszta innovációról van szó, hanem kényszermegoldásról: Newey a tőle megszokott módon a karosszériából próbálja kisajtolni azt az előnyt, ami a motorerőben esetleg hiányzik.
Hasonló helyzetet láttunk már a Red Bullnál is a 2022-es szabályváltozásokkor. Akkor az RB18-as gyakorlatilag egy „aerodinamikai űrhajó” volt, amely kompenzálni tudta a motorbefagyasztások és a riválisok esetleges lóerőfölénye miatti hátrányt.
Brundle szerint az új Aston Martinon is ez a filozófia köszön vissza: az autó feltűnően homogén, mentes a felesleges kiálló elemektől, ami arra utal, hogy a csapat minden létező leszorítóerő-morzsát megpróbál hasznosítani a szélcsatornában.
A megszakított folytonosság ára
A Honda helyzete speciális és egyben kockázatos is. Míg a Ferrari vagy a Mercedes mérnökei megállás nélkül dolgoztak a hibrid rendszerek tökéletesítésén az elmúlt években, addig a japánok egyfajta „se veled, se nélküled” kapcsolatban voltak a sportággal. Jóllehet a Red Bullnak szállítottak motorokat a háttérből, a 2026-os, egyszerűsített, de fenntartható üzemanyagokra épülő új szabályrendszerre való átállás hatalmas technológiai ugrást jelent.
A gyanú tehát nem alaptalan: a szakaszos jelenlét miatt a Honda technológiai lemaradásban lehet azokkal szemben, akik sosem vették le a lábukat a gázpedálról. Az idő pedig a Forma–1-ben a legkegyetlenebb ellenfél. Hiába a dicső múlt és a Red Bull-korszak sikerei, ha a nulláról kell újraépíteni egy versenyképes hajtásláncot egy teljesen új partner oldalán.
Kérdőjelek a szélcsatornában
Brundle ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy nem szabad mindent a motorra fogni, hiszen Newey számára is új a környezet. Felmerül a kérdés, hogy a szakember mennyire ismeri ki magát az Aston Martin szélcsatornájában, és megvan-e a megfelelő korreláció a szimulációk és a valóság között. „Reméljük, hogy a gép repülni fog” – fogalmazott óvatosan a korábbi versenyző, és ez a feltételes mód önmagában is beszédes.
Nem az a kérdés, hogy Newey zseniális-e, hanem hogy a körülötte lévő csapat képes-e azonnal interpretálni az elképzeléseit. A silverstone-i létesítmény nem a Red Bull bedfordi központja, és a személyzet sem az a gárda, amellyel Newey évtizedekig dolgozott Christian Horner oldalán. Ha a Honda motorja valóban gyengébb, és az aerodinamikai koncepció átültetése is döccenőkbe ütközik, akkor Fernando Alonso számára a 2026-os szezon az álomból hamar rémálommá válhat – felidézve a McLaren-Honda sötét korszakát.