|2026. 04. 08. 06:14
A holland pilóta egyre többször beszél a visszavonulásról, de a korábbi futamgyőztes szerint a Forma–1 köszöni, meglesz nélküle is.

Ralf Schumacher egyáltalán nem esik kétségbe attól a gondolattól, hogy Max Verstappen esetleg hátat fordít a száguldó cirkusznak, sőt, meglehetősen határozott véleményt formált a holland jelenlegi hozzáállásáról.

A Red Bull idény eleji bukdácsolása szemmel láthatóan frusztrálja a négyszeres világbajnokot, aki az új technikai előírások miatt is folyamatosan elégedetlenségének ad hangot, ráadásul már azt is nyíltan pedzegette, hogy nem igazán élvezi a versenyzést.

A német exversenyző szerint azonban az istálló vezérének most a panaszkodás helyett a problémák megoldására kellene fókuszálnia, hiszen az osztrák alakulat komoly lemaradásban van az élmezőnyhöz képest.

„Most egyszerűen félre kell tennie az egóját, elvégre jó pénzt kap ezért, és csapatjátékosként kell viselkednie, ugyanis jelenleg ez a legfontosabb” – nyilatkozta a Sky Sports németországi stábjának Schumacher, majd hozzátette, teljesen más lenne a pilóta retorikája, ha a mezőny élén autózna.

„Ha most nyerne, valószínűleg akkor sem tetszenének neki túlzottan a szabályok, de sokkal könnyebb dolga lenne, miközben jóval kevesebb kritikát hallanánk felőle.”

Nincs pótolhatatlan ember a rajtrácson

Bár a Milton Keynes-i gárda sztárját érvényes szerződés köti csapatához, a sportág utánpótlás-rendszere folyamatosan termeli ki az új tehetségeket, így egy esetleges pilótacsere sem okozna földindulást a bajnokságban. Schumacher úgy véli, Isack Hadjar és a hozzá hasonló fiatalok érkezése tökéletesen megmutatja, hogy a generációváltás már javában zajlik.

„Szomorú lennék, ha Max elmenne, mert tényleg kedvelem, de ha menni akar, akkor menjen, majd jön más a helyére” – fogalmazott, miközben arra is utalt, hogy a megfelelő technika birtokában szinte bárki képes lehet a győzelemre.

„A csapat találni fog egy másik pilótát, és bár talán nem lesz azon a szinten, a tehetségek kínálata hatalmas. Az olyan versenyzők, mint Hadjar, megmutatják, hogy nagyon magas szintet képviselnek, és ha a versenytempójukban még nem is mindig látjuk ezt, az időmérőkön már egyértelműen érzékelhető.”

A kimerítő naptár ára

A kemény szavak ellenére a hatszoros futamgyőztes tisztában van azzal, milyen embert próbáló teher nehezedik a jelenlegi mezőny tagjaira. Az aktuális szezon brutális versenynaptára és a véget nem érő utazások felőrlik az embereket, így a legegyszerűbb hétköznapi rutinok is elképzelhetetlen luxusnak számítanak egy idő után.

„A saját pályafutásomból tudom, milyen ez, hiszen az állandó utazásokkal teli évek után eljön az a pillanat, amikor elkezded feltenni a kérdést: nem lenne jobb több időt tölteni a családommal?” – értékelt a német.

Schumacher végül azzal zárta a gondolatmenetet, ha Verstappen a távozás mellett dönt, azt a saját boldogsága érdekében kell megtennie, a Red Bullnak pedig teljesen felesleges lenne pánikba esnie egy ilyen forgatókönyv esetén, mivel a történelmi példák igazolják, hogy egy domináns autóval a mezőny nagy része képes futamokat nyerni.

Hozzászólok