A kanadai sprintfutamon mindössze a hetedik helyet tudta megszerezni Max Verstappen, miután a Red Bull tempója jelentősen elmaradt a riválisokétól. A csapat hiába hozott fejlesztéseket a hétvégére, a pilóták már a pénteki nap folyamán is a rázóköveken tapasztalható kiszámíthatatlan viselkedésre panaszkodtak.
„A sprintidőmérő után már tisztában voltunk a problémákkal, onnantól kezdve pedig semmit sem változtathatunk az autón. Lényegében csak próbáltuk túlélni a sprintet, bízva abban, hogy a kvalifikációra megoldjuk a gondokat” – fogalmazott a négyszeres világbajnok.
„Évek óta küzdünk ezzel a jelenséggel, időnként azonban a szokásosnál is rosszabb a helyzet. Ezúttal tényleg extrém volt a pattogás, az autó nagyon instabillá vált a pálya egyenetlenségein. Kifejezetten kényelmetlen vezetni a gépet, így mindenképpen módosítanunk kell a beállításokon.”
A holland versenyző abban bízik, hogy a sprint és a fő időmérő közötti beállítási lehetőségekkel közelebb kerülhetnek a McLaren, a Ferrari és a Mercedes tempójához.
„Egy kis javulással meglehet az ötödik hely. Ennél rosszabb már úgysem lehet a helyzet, szóval innen csak felfelé vezet az út.”
Technikai dráma a középmezőnyben
Isack Hadjar a nyolcadik helyen haladva a pontszerzés küszöbén állt, ám egy motorhiba miatt a bokszba kényszerült. A szerelők ugyan vissza tudták küldeni a pályára, a futam érdemi részét azonban elveszítette.
„Ismét gond adódott az erőforrással. Legalább a körözéssel fel tudtunk készülni az időmérőre, de ez így nagyon fárasztó” – értékelte a futamot a francia pilóta.
„Nem éreztem sokkal jobbnak az autót a tegnapinál, bár az első körökben még ott tudtam maradni Max mögött. Később felraktuk a lágy gumikat, amikkel jó tempót mentem, de ez most ennyire volt elég.”
Hadjar technikai problémája végül Arvid Lindblad számára hozta meg a nyolcadik pozíciót, így a Racing Bulls versenyzője szerezte meg az utolsó pontot.
„Nagyon örülök, valószínűleg ez volt a maximum, amit ma elérhettünk. Bíztam benne, hogy már az első körben nyerek egy pozíciót, ami végül nem jött össze. Sajnálom Isack problémáját, de a saját szempontomból elégedett lehetek az eredménnyel” – zárta gondolatait Lindblad.

