Hegedűs László|2026. 01. 16. 17:48
A Red Bull mérnöke szerint mesterséges hisztéria zajlik a 2026-os szabályok körül.

Még el sem kezdődött a 2026-os szezon, de máris komoly feszültség alakult ki a Forma–1 motorbeszállítói között. A vita középpontjában a belső égésű motorok kompresszióviszonya áll, a Red Bull motorprogramjának vezetője, Ben Hodgkinson azonban úgy érzi, hogy az egész ügy túl van fújva – sőt, szerinte egyes szereplők egyszerűen nem értik, miről szól a mérnöki munka.

Az ügy hátterében az áll, hogy a szabályok értelmében a motoroknak 16:1 kompresszióviszonyt kell teljesíteniük, amit álló helyzetben, „környezeti hőmérsékleten” kell mérni. A Mercedes és a Red Bull állítólag kihasználja a hőtágulás jelenségét, ami a valós körülmények között, menet közben jóval magasabb – akár a régi 18:1-es – értéket eredményezhet. Ez a megoldás akár három tizedmásodperces előnyt is jelenthet körönként, így nem csoda, hogy a Ferrari, az Audi és a Honda panaszt nyújtott be a Nemzetközi Automobil Szövetséghez.

A három gyártó szerint ez a megközelítés sérti a szabályokat, ezért hivatalos állásfoglalást kértek a szövetségtől. Az FIA vizsgálja az ügyet, és január 22-ére összehívtak egy egyeztetést, ahol várhatóan döntés születik az értelmezésről.

Hodgkinson, aki több mint negyedszázados F1-es mérnöki tapasztalattal rendelkezik – ebből húsz évet a Mercedesnél töltött, mielőtt 2022 végén csatlakozott a Red Bull Powertrainshez –, élesen bírálta a felháborodást. „Számomra ez az egész helyzet bosszantó. Mérnökként az a leginkább zavaró, hogy a média kapta fel az ügyet, nem is értve igazán, miről van szó” – mondta a Red Bull 2026-os festésének bemutatója előtt.

Szerinte alapvető dolog, hogy a hőmérséklet hatással van minden anyagra: „Ha egy mérnök nem tudja, hogyan viselkednek az anyagok különböző nyomás, hőmérséklet vagy terhelés hatására, annak nem itt van a helye. Ez a munkánk lényege.”

A Red Bull szakembere hangsúlyozta, hogy a szabályok egyértelműek – a 16:1-es értéket pontosan definiált körülmények között kell mérni, és ezt dokumentum is rögzíti. „Semmi homály nincs ebben. A szabályok világosan leírják, hogyan kell mérni. Aki ezeket nem érti, az ne magyarázza, hogy más csal” – tette hozzá.

A mérnöki kérdésen túl szerinte politikai szál is húzódik a háttérben. Úgy véli, a Mercedes tudatosan építi saját imázsát azzal, hogy magáról terjeszt híreket, miszerint ők lesznek a 2026-os szezon favoritjai.

„Szerintem ez az egész onnan indult, hogy a Mercedes próbálta vonzóbbá tenni magát a pilótapiacon. Mivel az autójuk nem volt versenyképes, kellett valami, amivel felkeltik az érdeklődést. Ez egy tipikus politikai fogás” – mondta, majd hozzátette: „Ha egy pletykát elégszer ismételnek, előbb-utóbb igazságként kezdik kezelni, és akkor már mindenki ahhoz keres érveket.”

A Red Bull most először vág bele saját motor fejlesztésébe, a projektet az amerikai Forddal közösen viszik. Az elmúlt négy évben három külön gyárat hoztak létre és mintegy 700 új munkatársat vettek fel. Hodgkinson szerint bár ez lesz az első évük motorbeszállítóként, meggyőződése, hogy ütőképes technikát tudnak adni Max Verstappennek.

„Ha valaki nem hisz abban, hogy képes elérni a célját, akkor semmi keresnivalója ebben az iparágban” – jelentette ki, majd hozzátette: „Természetesen ez a célunk, de ha látsz egy túl magabiztos mérnököt, valószínűleg épp bukás előtt áll.”

A szezonra való felkészülés kapcsán úgy fogalmazott: „A csapat, amit felépítettünk, fantasztikus. Azt hiszem, az embereink és a létesítményeink is jobbak, mint bárki másé. Mindenki figyelje csak, mi következik – izgalmas év lesz.”

Élő közvetítés