A Red Bull és Max Verstappen számára egyre reálisabb lehetőséggé válik, hogy az elmúlt évtizedek egyik legdrámaibb bajnoki fordítását hajtsák végre a Forma–1-ben, az austini hétvége ugyanis tökéletes bizonyítéka volt annak, hogy a négyszeres világbajnok és csapata visszatért régi formájához.
Az Egyesült Államokban Verstappen már az időmérő edzésen is dominált, ahol egyetlen gyors körrel biztosította magának a pole pozíciót, a verseny során pedig csak Kimi Antonelli leggyorsabb köre akadályozta meg abban, hogy újabb Grand Slam-et érjen el pályafutása során.
Pedig a szezon első fele nem így festett: a McLaren tempóját meg sem tudták közelíteni, Verstappennek minden tudására szüksége volt, hogy Szuzukában és Imolában győzni tudjon. A nyári szünet azonban fordulópontot jelentett – az azt követő fejlesztések látványos előrelépést hoztak a csapat teljesítményében.
A zandvoorti hazai futama után Verstappen még 104 ponttal kullogott Oscar Piastri mögött, ám azóta mindössze hét pontot veszített a megszerezhető pontszámból. Ezzel szemben Piastri csak egyszer állhatott dobogóra, ráadásul Bakuban kiesett, Monzában csapatutasításnak kellett engedelmeskednie, Szingapúrban pedig csapattársával, Lando Norrisszal való ütközése miatt bosszankodhatott.
James Allen szakkommentátor még az austini paddockból jelentve érzékletesen festette le a két csapat közötti kontrasztot. "A Red Bull szerelői késő estig dolgoznak, közben pedig szól a zene a boxban – pont úgy, mint a régi szép időkben. Ezzel szemben a McLarennél érezhetően feszült a hangulat, és a csapatszellem is komoly próbatétel előtt áll" – fogalmazott Allen, aki szerint idén mindössze harmadszor fordult elő, hogy a Red Bull több pontot szerezzen egy hétvégén, mint a McLaren.
A következő állomás, Mexikóváros hagyományosan Verstappen egyik kedvenc pályája, bár tavaly nem sikerült maradandót alkotnia az Autodromo Hermanos Rodriguezen. Akkor még ő védekezett Norrisszal szemben, most viszont a támadó szerepében találja magát.
