Az Olasz Nagydíj időmérőjén Cunoda újfent hét tizedmásodperccel maradt el Verstappen mögött, aki történelmi rekordidővel biztosította be magának a pole pozíciót. A japán versenyző az ötödik rajtsorból indulhat a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton társaságában, míg Verstappen mindkét McLaren-pilóta elé került.
Rosberg a Sky Sports F1 adásában kifejtette véleményét a teljesítménybeli szakadékról. „Ez már évek óta így megy, és ma megint hét tizeddel lassabb Cunoda Max Verstappennél. Ez felfoghatatlan" - nyilatkozta a 2016-os bajnok. „Nem értem. Cunoda remek versenyző, érti a szakmát. Hogyan lehetséges, hogy megint ekkora a lemaradása?"
A német pilóta elmondása szerint a csapat berkeiből érkező hírek alapján Cunoda autója nem tökéletesen egyezik meg Verstappen gépével, ám ez maximum egy tizedmásodpercnyi hátrányt okozhatna.
„Őrültség, hogy nem tudnak erre megoldást találni. Ismét azt hallom, hogy az autója nem százszázalékosan ugyanaz, mint Max Verstappené, de ez nem hét tized, maximum egy tized különbséget, vagy valami ilyesmit jelent" - tette hozzá Rosberg.
„Sajnálom Cundát, mert ez megint egy igazán nehéz nap volt számára" - zárta gondolatait.
Jamie Chadwick megjegyezte, hogy Cunoda az edzés elején is problémákkal küzdött. „Úgy érzem, az összes pálya közül itt volt a legközelebb, de amikor bejutott a Q3-ba, a különbség hirtelen megint hatalmas lett."
Cunoda a Red Bullba való átigazolása óta küzdelmes időszakon megy keresztül - a zandvoorti kilencedik hely volt az első pontszerzése új csapatában. Időközben már Isack Hadjar neve is felmerül lehetséges utódjaként a 2026-os szezontól.