Motorsport.hu|2025. 10. 25. 15:15
A Mercedes brit versenyzője szerint a rövid mexikói pálya a sűrű forgalom miatt komoly kihívást jelent az időmérőn.

George Russell, aki az első szabadedzést még egy jellegzetes mexikói pankrátor maszkban, a lelátóról követte nyomon, komoly aggodalomnak adott hangot a hétvégi időmérővel kapcsolatban. A Mercedes versenyzője szerint az Autodromo Hermanos Rodriguez rövid, kanyargós vonalvezetése miatt különösen nagy szerepet kap majd a megfelelő időzítés.

A brit pilóta szokatlan módját választotta az első szabadedzés megfigyelésének, amikor álarcban vegyült el a szurkolók között. "Forma–1-es versenyzőként ritkán van lehetőségünk úgy nézni egy futamot, mint egy átlagos néző. Úgy gondoltam, kipróbálom, milyen normális rajongóként átélni egy versenyhétvégét. Szerencsére nem sokan ismertek fel, így igazán élvezhettem a helyzetet" – mesélte Russell.

A második szabadedzésen már a megszokott szerepében, a volán mögött láthattuk a brit pilótát, aki a hatodik helyen zárt, négy tizedmásodperces hátránnyal a leggyorsabb Max Verstappen mögött. Csapattársa, Andrea Kimi Antonelli is remekül teljesített, hiszen újonc létére a harmadik helyet szerezte meg.

"Rendkívül szoros a mezőny, ami nem meglepő egy ilyen rövid pályán. Az 1 perc 16-17 másodperces körök miatt minden apró különbség számít. Az egykörös tempónk biztatónak tűnik" – értékelte a helyzetet Russell, aki külön kiemelte Lando Norris erős versenyszimulációját, hozzátéve, hogy a kvalifikáció kulcsfontosságú lesz a hétvége szempontjából.

A brit versenyző szerint az időmérő edzés különösen stresszes lehet, főleg a pálya stadion részében kialakuló forgalom miatt. "Ez a harmadik legrövidebb pálya a versenynaptárban, ráadásul az utolsó szektor lassú, szűk kanyarokkal tűzdelt. Az időmérő első két szakaszában a forgalom komoly problémát jelenthet mindenkinek. Nem lehet nagy biztonsági ráhagyással menni, hiszen annyira szoros a mezőny. Ráadásul a Q1-ben a hátsó rajthelyekért küzdő csapatok akár három új gumiszettet is használhatnak, míg ha mi két új készlettel szeretnénk eljutni a Q3-ba, akkor nagyon okosan kell gazdálkodnunk" – fejtette ki aggodalmait a Mercedes pilótája.