Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
/2025. 08. 02. 05:14
Russell a pénteki edzésen tapasztalt meglepetések ellenére bizakodó a Magyar Nagydíj előtt.

A pénteki edzésnapon George Russell ugyan nem tudott az első öt közé kerülni, mégis optimistán tekint a folytatás elé, a brit versenyző szerint ugyanis több meglepetést is tartogatott a nap, hiszen míg a McLaren dominanciája várható volt, egy másik csapat teljesítménye teljesen váratlanul érte.

„Különös egy nap volt" - fogalmazott Russell. A McLaren fölénye nem érte meglepetésként, hiszen Lando Norris mindkét edzésen az élen végzett, Oscar Piastri pedig kétszer is másodikként zárt, vagyis csak az történt, ami már oly sokszor az idén: a wokingi alakulat tempójával senki sem tudta tartani a lépést.

A legnagyobb meglepetést azonban az Aston Martin okozta, amely egykörös tempóban váratlanul gyorsnak bizonyult. Fernando Alonso az első szabadedzést kihagyta, Lance Stroll és Felipe Drugovich pedig nem villogott, ám a második etapban Alonso visszatért, és rögtön ötödik lett, míg Stroll a negyedik helyen zárt.

„Az Aston Martin egy körön nagyon jól ment” – jegyezte meg Russell, aki szerint több autó is versenyképesnek tűnt hosszabb etapokon, de konkrét példát nem említett.

A Mercedes azonban elsősorban saját problémáinak megoldására koncentrált, melynek részeként Toto Wolff csapatfőnök korábban már jelezte, hogy visszatérnek a régi hátsó felfüggesztéshez.

„A stabilitás javítása érdekében hoztuk vissza a korábbi specifikációt" - mondta Russell, miután mindkét pilóta gondokkal küszködött az új megoldással, ami nem tett jót az önbizalmuknak.

A brit versenyző a nyolcadik, majd a hetedik helyen zárt az edzéseken, és bár ez nem tűnik kiemelkedő eredménynek, Russell elégedett volt a fejlődéssel.

„Nem számítottunk áttörésre, de összességében jobb lett az autó, és nagyobb magabiztosságot adott. Jó alapot teremtettünk, most már csak az a feladatunk, hogy vasárnapra kihozzuk a maximumot a hétvégéből" z zárta gondolatait a Mercedes pilótája.

Hozzászólok