Lewis Hamilton nemrégiben világossá tette, hogy a végsebesség kulcsfontosságú tényező lesz a brit nagydíjhétvégén. A kilencszeres silverstone-i győztes pilóta szavaival összhangban a Ferrari mérnökei mindent megtesznek azért, hogy orvosolják az autó egyik legfőbb hiányosságát, a magas légellenállást.
Az AutoRacer szerint az olasz istálló már a következő futamra elkészítheti a Macarena néven elhíresült hátsó szárnyának áttervezett változatát. Az aerodinamikai elem célja a légellenállás jelentős csökkentése anélkül, hogy a kanyarokban szükséges leszorítóerő csorbát szenvedne - jelenti a Scuderia Fans.
Hasonló megoldással a riválisok is kísérleteznek, a McLaren például már az előző forduló szabadedzésén fel akarta szerelni a saját verzióját Lando Norris autójára. A wokingiak alkatrésze azonban megbukott a kötelező terheléses teszteken, így végül nem vethették be a pályán.
A Ferrari újítása ezzel szemben a tervek szerint már élesben debütálhat. A módosításoktól azt várják a mérnökök, hogy az SF-26 stabil egyensúlyának megőrzése mellett növeljék az autó végsebességét az egyenesekben, ami Silverstone-ban és a későbbi belgiumi pályán is döntő jelentőségű lesz.
Érkeznek a kísérő fejlesztések is
A hátsó szárny mellett további aerodinamikai finomítások is érkeznek az autóra. Átalakul a diffúzor is, amely a padlólemez alatti légáramlatok hatékonyabb elvezetésével csökkenti majd a légellenállást, miközben a kipufogórendszer újabb evolúciója is segít az autó kompakt felépítésének optimalizálásában.
Bár a legutóbbi versenyhétvége nem hozta meg a várt eredményeket a csapat számára, technikai szempontból értékes tapasztalatokkal gazdagodtak. Az autó már egy frissített első szárnnyal futott, a motorfejlesztési zsetonok felhasználásával bevetett új erőforrás pedig mérhető, bár egyelőre szerény előrelépést hozott.
A maranellóiak a pénteki szabadedzéseken több kísérleti elemet is kipróbáltak, köztük egy egyedi visszapillantó-tartót, egy alternatív terelőszárnyat, ráadásul átmenetileg eltávolították a kipufogó végén található apró kiegészítő szárnyat is. Ezek az alkatrészek ugyan a hétvége további részére lekerültek az autóról, ám a gyűjtött adatok megalapozzák a szezon második felében érkező komolyabb fejlesztési csomagokat.
