|2026. 04. 10. 12:18
Bár az elmúlt napokban felröppent Andrea Stella érkezésének híre, Maranellóban továbbra is töretlenül bíznak jelenlegi csapatfőnökük munkájában.

Maranellóban egyelőre szó sincs vezetőváltásról, hiszen a Ferrari felsővezetése továbbra is maximálisan elégedett Frédéric Vasseur csapatfőnöki teljesítményével.

„A francia szakember egyáltalán nincs közvetlen veszélyben, és nyugodtan folytathatja a megkezdett újjáépítési folyamatot” – állítja forrásaira hivatkozva az AutoRacer.it, majd hozzátették, a vezetőség természetesen határozott elvárásokat támasztott a csapatfőnükkel szemben a legendás istálló élén töltött negyedik évére. A pozíciója ugyanakkor stabil, így zavartalanul koncentrálhat az aktuális szezon kihívásaira.

A száguldó cirkusz háttéremberei között jócskán felkavarodott az állóvíz az utóbbi időben, ami egy teljesen váratlan átigazolási hírnek köszönhető. A paddockot valósággal sokkolta a bejelentés, miszerint Gianpiero Lambiase legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull kötelékét, hogy a McLarenhez csatlakozzon.

Ez a lépés azonnal beindította a találgatásokat, ugyanis a nemzetközi sajtó egy része úgy értelmezte a wokingiak húzását, mintha már előre készülnének jelenlegi csapatfőnökük, Andrea Stella esetleges távozására és pótlására.

Sokan egyből tudni vélték, hogy a papajaszínűek feltámadását levezénylő olasz mérnök a közeljövőben visszatérhet az olaszokhoz, ám ezek a teóriák sokkal inkább a fantázia, mintsem a valóság szüleményei. Az iparági pletykák rácáfolnak a logikára, hiszen még egy esetlegesen katasztrofálisan sikerülő maranellói idény sem jelentené automatikusan Stella leigazolását, sőt, a wokingi alakulat vezetője kifejezetten jól érzi magát a jelenlegi pozíciójában és a megszokott angliai életvitelében.

Lambiase távozása ráadásul nemcsak a rivális istállóknál okozhat érdekes dominóhatást, hanem az energiaitalosoknál is alapjaiban rengetheti meg az állandóságot. Max Verstappen elveszíti a legfontosabb versenymérnökét és bizalmi emberét, ami újra felerősítette azokat a hangokat a bokszutcában, amelyek szerint a négyszeres világbajnok akár a korai visszavonulást is fontolóra veheti.

Más elemzők szerint ez a fejlemény sokkal inkább a Mercedes felé terelheti a holland pilótát, bár a Forma–1 világában közismert tény, hogy néhány hét leforgása alatt is a feje tetejére állhatnak a dolgok és az erőviszonyok.

Hozzászólok