|2026. 04. 29. 09:40
Egy kulcstényező billentheti el Max Verstappen jövőjét a Mercedes felé.

Max Verstappen jövője forróbb téma, mint valaha, miközben a Red Bull gyenge évkezdése miatt már most mozgásba lendült a pilótapiac. A négyszeres világbajnok helyzete azért különösen kényes, mert ha a nyári szünetig nem kerül be az első kettőbe az összetettben, életbe léphet a szerződésében szereplő kilépési záradék, ami minden idők egyik legnagyobb átigazolási versenyét indíthatja el.

Három futam után a holland mindössze a kilencedik helyen áll, ráadásul nemcsak az autó teljesítményével elégedetlen, hanem az idei szabályrendszerrel sem tudott igazán megbarátkozni. A Red Bull csomagja eddig messze elmarad a várakozásoktól, így reális forgatókönyv, hogy Verstappen körülnéz a piacon.

A gyári háttér dönthet

A Mercedes neve hónapok óta ott kering a levegőben, mostanra pedig a McLaren is komoly érdeklődőként került képbe. Az értesüléseket erősíti, hogy Verstappen hosszú ideje mellette dolgozó versenymérnöke, Gianpiero Lambiase 2028-tól a wokingiaknál vállal szerepet Chief Racing Officerként, ami első látásra akár hidat is jelenthetne a felek között.

Marc Surer azonban nem hiszi, hogy ebből Verstappen–McLaren házasság lesz. A korábbi F1-es pilóta a Total-Motorsportnak arról beszélt, hogy szerinte „jelenleg minden a Mercedes felé mutat”, majd feltette a kulcskérdést is. „Miért választana egy ügyfélcsapatot?” – fogalmazott, utalva arra, hogy a McLaren továbbra is a Mercedes erőforrásait használja.

Surer elismeri, hogy Zak Brown, Andrea Stella és a csapat az elmúlt két évben kiemelkedő munkát végzett, hiszen ügyfélmotorral is az élmezőnyben harcolnak, ugyanakkor szerinte az új szabályok korszakában a gyári háttér komoly előnyt jelenthet, ezért logikusabb lépés lenne közvetlenül egy gyártóhoz csatlakozni.

Verstappen a Miami Nagydíjon tér vissza az öt hetes kényszerszünet után, amelyet a Bahreini és a Szaúd-arábiai Nagydíj törlése okozott. A Red Bull jelentős fejlesztési csomaggal érkezik Floridába, és könnyen lehet, hogy ezek a frissítések nemcsak az eredményeken, hanem a világbajnok jövőjéről szóló döntésben is komoly súllyal esnek majd latba.

Hozzászólok