Max Verstappen számára kifejezetten nyomasztóan alakult a Kínai Nagydíj hétvégéje, amely után még Toto Wolff is úgy látta, hogy a négyszeres világbajnok egyfajta „horror-show” kellős közepén találta magát. A Mercedes vezetője nem túlzott, ugyanis a Red Bull teljesítménye messze elmaradt attól, amit az elmúlt években megszokhattunk.
Nemcsak a tempó hiányzik, az egyensúly is eltűnt
Sanghajban már a pénteki körök után látszott, hogy az RB22 nincs jó formában, a futamra pedig ez csak tovább romlott. Verstappen végül kiesett, miközben a hétvége során végig azzal küszködött, hogy egyáltalán versenyképes tempót találjon. Csapattársa, Isack Hadjar ugyan megszerezte első pontjait a Red Bull-lal a nyolcadik helyen, ám ez sovány vigasz volt.
A holland a verseny után egyértelművé tette, hogy most elsősorban az autó jelentette a fő gondot. „Azt mondanám, ezen a hétvégén egyértelműen az autóval volt a nagyobb probléma” – fogalmazott, majd arról is beszélt, hogy a gumik kezelése is komoly fejfájást okozott. „Jelenleg a gumikopás is nagy gond nekünk. Erős szemcsésedés jelentkezik, valószínűleg nagyobb mértékben, mint a körülöttünk lévőknél. A futam többi része olyan volt, mint a sprint, rengeteg szemcsésedés, nem lehet nyomni, borzalmas tempó, borzalmas egyensúly, mint szombaton. Egyszerűen nagyon rossz hétvége volt számunkra.”
Az igazán aggasztó jel nem is pusztán a tempóhiány volt, hanem az, hogy az autó a beavatkozásokra sem reagált. „Sokat változtattunk az autón, és semmi különbséget nem hozott” – mondta csalódottan az időmérő után. „Az egész hétvégén mellélőttünk, az autó teljesen vezethetetlen. Korábban néha a feje tetejére állítottuk, és működött. Most semmi sem működik.”
Hozzátette, hogy jelenleg minden kör túlélés számára. „Nem tudok támadni, minden kör őszintén szólva túlélés. Egyáltalán nem élvezem. Nagyon kiszámíthatatlan.”
A rajtok és a teljesítmény is fájó pont
A problémák már a startoknál megmutatkoztak. Melbourne-ben Verstappen akkumulátorproblémával küszködött, Sanghajban viszont kétszer is beragadt, a sprinten az első kanyar után a 20., a vasárnapi futamon a 16. helyen fordult.
Már a rajt előtt tréfásan megjegyezte, hogy „Segítene, ha az első körben nem lennék megint huszadik”, abban bízva, hogy sikerült orvosolni a gondot. A verseny után azonban elismerte, hogy ez nem így történt. „A rajt nagy probléma volt, ugyanúgy, mint tegnap. Melbourne-ben nem volt akkumulátorom, itt mindkét nap ugyanaz a gond jelentkezett. Egyszerűen nincs teljesítmény. Amint felengedem a kuplungot, nincs ott a motor.”
A rajtok kapcsán biztató jel, hogy Hadjar képes volt jól eljönni, ami arra utal, hogy nem alapvető konstrukciós hibáról van szó. A nagyobb kérdés inkább az, hogy miért tűnt el az autó stabilitása, amely korábban még gyengébb hétvégéken is kapaszkodót adott Verstappennek.
„Az elmúlt években sokkal stabilabb helyzetben voltunk, mint most. Jelenleg sok mindent jobban kell csinálnunk” – ismerte el a holland.
Wolff és Mekies is megszólalt
Toto Wolff a kvalifikáció fedélzeti felvételeit látva úgy érezte, Verstappen komoly szenvedésen ment keresztül. „Ha megnézzük a tegnapi időmérő fedélzeti felvételeit, egyszerűen szörnyű vezetni azt az autót” – mondta az osztrák, hozzátéve, hogy más élcsapatoknál nem látható ilyen mértékű küzdelem.
Verstappen ugyanakkor visszautasította, hogy a szabályrendszerrel kapcsolatos kritikái a jelenlegi helyzetből fakadnának. Szerinte a kettőt külön kell kezelni, ugyanis „még ha az élen harcolnék, akkor is ugyanezt mondanám”.
A Red Bull első embere, Laurent Mekies sem kertelt a futam után kiadott közleményben. „Teljesítmény szempontjából a csomagunk több jelentős gyengeséget is mutatott” – ismerte el. Ugyanakkor igyekezett előre tekinteni. „Az elmúlt hetekben rengeteget tanultunk, és azt várom, hogy a következő fordulótól Japánban versenyképesebbek lehetünk.”
A bahreini és a szaúd-arábiai futamok áprilisi törlése némi mozgásteret ad a milton keynesi alakulatnak. „Japán után lesz néhány plusz hét, hogy több teljesítményt találjunk az autóban, de közben a többiek is fejlődnek, nem?” – jegyezte meg Verstappen. „Nem ott tartunk, ahol szeretnénk. Tudom, hogy mindenki a legjobbját adja, és a csapatban is ugyanannyira frusztráltak, mint én. Jobbak akarunk lenni, és remélhetőleg Japánban már egy kicsit jobbak leszünk.”
A sanghaji hétvége világossá tette, hogy a Red Bullnak komoly házi feladatot kell megoldania, ha vissza akar térni az élre. A kérdés már csak az, hogy a kényszerszünet elég lesz-e a fordulathoz.
