
Több mint 2 tizedmásodperces előnnyel szerezte meg a pole-t Max Verstappen, mögötte pedig a világbajnoki második helyért küzdő Sergio Perez és Charles Leclerc végzett.
Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi elmondta, azt is kilátásba helyezte, hogy mást ültet be a két autójukba, ha nem viselkedik csapatjátékosként Esteban Ocon és Fernando Alonso.
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto Abu-Dzabiban reagált azokra a pletykákra, melyek szerint a maranellói istálló meneszteni fogja őt a szezon végén.
Pár órával a nyilatkozata után a Red Bull-tanácsadó Helmut Marko azt mondta, valójában még nem írtak alá semmit Daniel Ricciardóval – egyes értesülések szerint vasárnap jön majd hivatalos bejelentés az ügyben.
Nemrég jött a bejelentés, hogy F1 Academy néven új, teljesen női szériát indít a Forma-1, amelyben fiatal versenyzőnők vehetnek részt, Forma-4-es specifikációjú kocsikkal.
A rendre jól értesült Auto Motor und Sport szerint már meg is van, hogy melyik hat helyszínen lesz sprintfutam jövőre, ugyanakkor ez a későbbiekben még változhat.
Az Abu-Dzabi Nagydíj hétvégéjének pénteki napján kiderült, hogy hol folytatja a pályafutását Daniel Ricciardo, akinek ez lesz az utolsó versenye a McLaren csapatával.
A hétvége első „normális” szabadedzésén 3 tizedes előnnyel Max Verstappen végzett az élen, mögötte pedig George Russell és Charles Leclerc végzett.
A kétszeres Forma-1-es világbajnok Mika Häkkinen szerint a szintén kétszeres bajnok Max Verstappen Brazíliában fontos üzenetet küldött csapattársának, Sergio Pereznek.
A Forma-1-es Brazil Nagydíjon Sergio Perezt el nem engedő Max Verstappen bővebben beszámolt arról, mit élt át az esetet követően.
Miután hivatalossá vált, hogy 2023-tól már Nico Hülkenberg lesz Kevin Magnussen márkatársa a Haasnál, Günther Steiner csapatfőnök részletesebben is elmagyarázta, miért ezt a döntést hozták meg.
A Haas istállója a mai napon végre bejelentette, amit már egy ideje sejteni lehetett: Nico Hülkenberg három év kihagyás után az amerikaiakkal tér vissza az állandó mezőnybe, ami egyben azt is jelenti, hogy Mick Schumachernek távoznia kell a csapattól.
Az Aston Martin csapatától a szezon végén visszavonuló Sebastian Vettel elismerte, hogy Niki Laudával még tárgyalt egy esetleges Mercedeshez való igazolásról – végül nem ütötték nyélbe az üzletet.